Jane Doe családja

Jelenleg Csernus Nőjét olvasom. Esetenként serényen átugrok bekezdéseket, mert helyenként baromira untat, a megcsalós, kocsmázós példákkal meg nem is tudok mit kezdeni, mert nálunk ilyen nincs. Még szerencse, hogy ajándékba kaptam a könyvet, de még nagyobb szerencse az lett volna, ha a könyvtárból kölcsönzöm...

Sok okosságot nem leltem benne, viszont a gyereknevelésre néhány útmutatást kimazsoláztam, meg a szüleimmel való kapcsolatomat is újragondolhattam. Talán annyi pluszt ad a nőiségemhez, hogy tisztáztam magamban azokat a kérdéseket, hogy boldog vagyok-e (határozottan igen), s ha ennyire határozott, akkor szabad-e olykor hullámvölgybe érnem. Hogy igazi családunk van-e, vagy csak két felnőtt egymás mellett vegetál, meg van egy közös gyerekünk (határozottan nem, nem csak vegetálunk).

Aztán ezt aláhúzandó olvastam pár kommentet a Poronty cikkével kapcsolatban, és megállapítottam, hogy néha döcög a szekér nálunk is, de azt megbeszéljük, a kereket kicseréljük és utazunk tovább. EGYÜTT. Nálunk szerencsére ismeretlen az, hogy ne szóljunk egymáshoz és nem pusztán amiatt, mert van egy gyerek, aki miatt muszáj lenne.

Nem ragozom, egyszerűen nagyon jó nekem, hogy ilyen harmonikus a házasságom. Remélem, amikor a hétvégén összekapunk valami baromságon (amit az esetek nagy százalékában az egész nap nyígó Pimpi robbant ki :)), eszembe jut, hogy másnál mennyire nem mennek flottul a dolgok.