A tónál a horgászok "nagy örömére" a népek kilószám etetik kenyérrel a kacsákat, galambokat, vízityúkokat. Aztán az egyik néni adott Pimpinek is dobálnivalót, aki persze meg akarta enni a kaját. Mire az öreglány: ne edd meg, az már nem való neked, tegnapi a kenyér. És kb. félkilót vágott így ki az ablakon...

Én nem értem, hogy másoknál hogy van ez, mert mi magunk sütjük a kenyeret, kárba semmi nem vész belőle, de amikor a boltit ettük, akkor se dobtuk ki másnaponta a kenyeret. Ahogy nem dobok ki sajtot se, és még sorolhatnám. Nem mondom, hogy nem romlik meg nálunk olykor-olykor valami a hűtőben (pl. most hétvégén a felvágott a saját lábán távozott, mert itt voltak anyámék és egy rakás kaját hoztak, így szinte borítékolható volt, hogy valami meg fog romlani, mert túl sok ennivaló került a házhoz), de azért igyekszem nem felhalmozni a romlékony dolgokat, mert nem készülünk háborúra, és csak annyit veszek, amennyiről tudom, hogy biztosan el fog fogyni.

És akkor megint egy metsző kacaj hagyja el számat: vajon hol tanultam ezt, mert nem otthon, az biztos, ott ugyanis olyan kupi van a hűtőben, 4 féle felvágott, 3 féle vajkrém, májas, kolbász, disznósajt. És minden nap vesznek hozzá újat... Kész vagyok ettől a pazarlástól.