Ha nem látnám saját szememmel, azt mondanám, hogy ilyen pedig nincs, nevelési hiba, elkényeztetett gyerek, ha az enyém lenne, akkor nem azért ülne az etetőszékbe, hogy szórakoztassam, hanem azért, hogy egyen.
A dolog szépséghibája, hogy a gyerek az enyém. :) És azt hittem, hogy a racsítós, mutogatós, hozzad ide nekem ezt, meg azt parancsolagtós evésnek vége, éneklek neki és ő szépen figyel rám, meg eszeget. Közben viszont ráunt a Micimackóra, és az első sornál már megkezdte a tekergést, ordibálást, dobálózást. Gyorsan átváltottam a Haragosira, akkor kisimultak a vonásai, nyitotta a száját, evett, de jaj, a versnek vége. Zengő ábécé, Falusi hangverseny, a Makám néhány száma, Hol jártál báránykám, és közben jár az agyam, hogy egyiket fűzzem a másikhoz, mert ha beáll a csend, akkor kész, kezdődik a jelenet. És ilyenkor se úgy eszik, mint a robot, hogy automatikusan nyitja a száját. Ha még nem nyelte le, vagy egyéb okból még nem akarja a következő falatot, akkor elém tartja a kezét, eltolja a kanalat. És ha már végképp nem akar enni, akkor a tálkát kezdi el taszigálni.
De az akkor is bődületes, hogy ha neki nem tetsző vers vagy ének hagyja el a torkom, azonnal hisztizik, majd amikor eltalálom az ízlését, akkor eszik. Komolyan bele éneklem a szájába a falatot. Naponta 5-ször. És így gyarapszik havonta kb. 20 dkg-t, minden erőszak és megtömés nélkül. 1 év múlva bölcsőde, ott viszont nem fognak neki könyörögni, sőt, egyedül kell ennie. Vajon 12 hónap alatt eljutunk mi odáig, hogy magának kanalazzon és ne kelljen hozzá műsort szolgáltatnia egy felnőttnek?
(És közben már hallom, hogy ébredezik. Ennyit arról, hogy délig alvás...)
Ti mondtátok