A múlt héten megtört a jég, és Pimpike elkezdte útmutató szerint használni a tolós fajátékát (tudod, a bot, aminek a végén egy állat van kerekeken és ha tolod, akkor valamilyen érdekes hangot is hallat). Kezdetben csak a másét, majd a sajátját is.

Húzni még nem igazán szokta az autókat, pedig feltuningoltam egy teherautót, egy kisautót és egy hajót is madzaggal, ellenben a klímaszereléskor emlékbe itt hagyott flexibilis csövet, aminek egyik végén egy fém kallantyú van, imádja hurcolni a lakásban, élvezi, ahogy nyikorog a padlón a fém (szerencsére nem tesz vele kárt a járólapban, különben már elvettem volna). És ha végignézek a lakáson (konkrétan a padlón, mert ott van szerte és széjjel minden játék), a legnagyobb kedvencei nem a hiperdrága holmik, hanem az ilyen kényszer szülte szórakoztatók: a súrolókefe, a törlőkendő, a bringás kulacsom - a hívószava (r)óka, mert a Fox rókafej emblémája van rajta -, rossz billentyűzet, egér, cellux, szövegkiemelők (csak rá ne jöjjön, hogy a kupakjukat le lehet húzni), különféle flakonok, tégelyek, kiürült tejes és narancsleves dobozok. Ezek sokkal izgalmasabbak, mint a Montessori-tornyok, formaillesztők... ugyanis ezekkel is tud ki-bepakolni, egymásra tenni, tetőket levenni, visszatenni. Így már egy ideje nem izgat túlságosan, hogy a gyerek megkapja a trendi új játékokat, azokkal úgyse fog foglalkozni. :)

Kint meg egyelőre a mászkálás az isten, a lépcsőzés, kavicsok dobálása, vagy a fűben fetrengés, érdekli is őt, hogy van homokozó, abban havonta egyszer hajlandó elidőzni, amúgy meg futva menekül (szerencsére, mert a játszótéri anyukákat  nem annyira szívelem).