Hossz: 83 cm, fejkörfogat: 48,5 cm, tömeg: 10,25 kg.

Nagyon sokat fogyott a betegsége alatt, most aztán kihasználom, hogy eszik, és "tömöm" bele a rejtett kalóriákat. Nem 2, hanem 3 keksz és 3 kanál gabonapehely megy a joghurtba és a gyümölcsbe is. Magukat a főzelékeket jobban nem tudom dúsítani az eddigieknél, a tejszín egyébként sem diétás, Pimpi meg nagyon kedveli a meggymártást és az almaszószt, azokba meg 3 evőkanál tejszín biztos belecsurran, továbbá a gesztenye is kalóriabomba, szóval ha így halad, akkor szépen felhízik a régi súlyára. (Ezt a súlyparát mikor fogom én kinőni? Mikor lesz az, hogy nem aggódom a kilóin? Talán akkor, ha a percentiles görbén sikerülne a normális sávba átcsúsznia, mert a magassága és a fejkörfogata a nagy magyar átlagban van, csak a kiló az, ami kullogós, és volt, hogy majdnem lecsúszott a grafikonról. Ettől eltekintve külsőre nem girnyó, nem szakadt, pont olyan érdekes alkata van, mint az apjának, akinek megismerkedésünkkor a BMI indexe azt  mondta, hogy sovány, de ránézésre egy átlagos, magas embert láttál.)

Térjünk át a lényegre: annyit beszél ez a gyerek, és olyanokat, hogy csak na! Sugárzik az arca a boldogságtól, hogy értjük a mondókáját, a kéréseit, a fájdalmait, hogy párbeszédet folytathatuk. Mostanában nem is annyira énekelni kell neki kajáláskor, hanem azt beszéljük meg ezredjére, hogy mit csinál a metró, milyen megállók vannak, aztán hogyan volt az, amikor beszálltunk a liftbe, vagy például hogyan főztem meg neki az ebédet. Aztán közli, hogy hallgatunk zenét, muzsika, muzsika és akkor beteszünk neki egy CD-t, és fülig kanyarodik a szája, táncol, szaval. Ha elakadna a lejátszó, kisegítené, hogy melyik a következő szám. Szóval a beszéd nemcsak az ő életét teszi könnyebbé, hanem az enyémet is. Meg az apjáét. A betegsége alatt is sokkal kevesebb keserves és rejtélyes bömbölés volt, mert mondta, hogy most vegyük fel, most ezt szeretné, most azt szeretné.

Apropó betegség: úgy tűnik, lassan megértette, hogy nem pusztán muszáj az orrát szívni (mondja mindig, hogy muszáj, ennek lassan tudja a jelentését is), hanem hasznos is, mert akkor kitisztul és nem lesz eldugulva. Hagyja, hogy befújjak a Fluimare-ral, aztán ül és várja, hogy az orrszívóval ténykedjek (mutatja ő is, hogyan szívja vele az orrát, meg az enyémet is). Igaz, elkapkodja a fejét, de azért 10 szippantás után csak kitisztul az orra. Utána szépen lefekszik, elég csak kérnem, és jöhet az orrcsepp. (Érdekes, az orrcseppet már egy negyedéve hagyja ellenkezés nélkül, csak az orrszívással kínlódunk.) Nem mondom, hogy nem voltak üvöltve fetrengős orrszívások, mert amikor fáradt, vagy nagyon nyűgös, akkor nem tudok vele zöld ágra vergődni, muszáj lefogni, és ha lefogom, akkor ő tombol. Aztán sikerült azt is elmagyarázni neki, hogy a doktor néni a rendelőben meghallgatja a tüdejét, szívét, és olyankor csendben kell maradni. Azon már nem kezd el rögvest sírni (tegyük hozzá, hogy a dokker elég favágó metódussal közelít a babákhoz, szerintem egy gyerekorvosnak nem így kéne fellépnie, nem pusztán a szülőnek kéne csitítani a gyereket, az orvosnak se ártana közben valami megnyugtatót tennie/mondania.) Már csak a szájába benézésre kell rádumálnom, amihez úgy tűnik a spatula szó lesz a kulcs, az nagyon tetszik neki, és azzal talán elfedem az ellenkezését, mert a világon nincs ember, akinek kinyitná önként a száját, azt még nekem se, az apjának se, de talán a spatulának majd igen.

Ja, elkezdett igekötőket és ragokat is használni -helyesen és ügyesen.

A mozgásban most ott tartunk, hogy felmászik fellépő nélkül is a kanapéra. Meg minden egyébre fel akar állni, mászni. A minap a teafilteres dobozra lépett rá, ami egyből össze is gyűrődött. Még meg kell tanulnia, hogy mi az, ami elbírja a súlyát, és mi az, amire tilos ráállni, mert tönkremegy tőle. (Tudom, más gyerek már rég a könyvespolcot mássza, nála ez valahogy eddig nem volt topon.)

Az alvás az hol ilyen, hol olyan. Elalszik egyedül, éjjel 1-szer kel, ha nincs semmi kínja. De mostanában állati üvöltéssel és sírással riad, elkezdett neki jönni az alsó szemfoga is. Remélem, most nem állunk le hónapokra, hanem egy ütemben kinöveszt újabb 4-et és akkor már csak 4 hiányzik az üdvösséghez. Ami biztos, hogy prímán tudja a jobb oldali rágóit csikorgatni, a nagyanyjáék a telefonban is hallották. Ja, a fogról jut eszembe a fogmosás. Egyik délelőtt elkérte a keféjét és velem együtt mosta a fogát. Egyre ügyesebben csinálja, aztán van amikor sehogy, és nekem se engedi. Hol pelenkával törlöm le neki, hol azzal a Spiffies kendővel, amit ajándékba kaptunk. Gondolom, a türelem rózsát terem, és ha megérti végre, hogy a koszos foga megbetegedhet, akkor tuti mosni fogja a fogát.

Még valami érdekes jutott eszembe: bámulatos emlékezete van. Egyrészt az egyik barátunkat újra és újra felemlegeti, ha előkerül az a játék, amit tőle kapott. Aztán az egyik mesekönyvében hangszerek is láthatók. A gitárral kapcsolatban meséltem neki régebben, hogy a nagybátyjának is van gitárja, és majd biztos megmutatja neki, meg játszik is rajta valamit. Aztán karácsonykor beszéltünk tesómékkal telefonon, mondom Pimpinek, hogy itt a nagybácsid, mire ő közölte, hogy gitár.

A beszéd pedig nemcsak mennyiségileg, hanem minőségileg is fejlődik: a hókekéből mára már hóember lett. Gondolom, így fog aztán minden ki nem mondott mássalhangzó is a helyére kerülni. (Mert igen, sokat beszél a kölyök, de nem tisztán. De ezen max. a védőnő aggódik, én nem.)