Tegnap este 8-kor eszembe jutott, hogy megnézzem a pénztárcámban a blokkot, mennyiért is vettem a tarját. Aztán a buksza sehol se volt. Jött Mr. Doe, ő is kereste. A kölyök azonnal érezte a levegőben a feszültséget, elkezdett sivalkodni. Én eleve nem bírom hazai pályán a stresszt, nekiálltam ordibálni. Ez elveszett. Kieshetett a zsebemből, mert biztos oda tettem a kapkodásban és nem a hátizsákba. Vagy otthagytam a bevásárló kosaras pulton, mert sürgősen Pimp orrát és lelkivilágát kellett kezelnem. Istenem, hogy lehettem ilyen hülye. Benne az összes iratunk, a bankkártya, és tettem be egy 10 ezrest is. Mire mindent beszerzek újra! És ha belegondolok, hogy a személyes adataim most valaki más kezében vannak... A bolt telefonszámát nem találtuk, de még volt 45 perc zárásig. A fürdetést eltoltuk (gyerek nem tiltakozott ellene), gyorsan elrohantam. És akkor azt mondta a biztonsági őr, hogy: de. Megtalálta. Még szerencse, hogy a rakodós pulton hagytam. (Meg az a szerencse, hogy épp egy elég normális vásárlói gárda mozgott a boltban. Nem, nem a pénz, azt valahogy kispóroltam volna magamon, hanem az iratok a fontosak, hogy ne egy kukában végezzék.) Aztán hozták, átadták, köszöntem, nem, pénzt nem fogadnak el cserébe, és én bőgtem, mint egy kisgyerek. Mondták, most már nyugodjak meg.

Nem megy az olyan könnyen. Egyrészt köszönöm, hogy vigyáztak rám megint fentről. Köszönöm az esélyt. De megriaszt, hogy megtörtént. Vigyáztam. Pláne azok után, hogy kellett már utánam szólni: a pénztárcáját ne hagyja itt. Amióta kisgyerekkel vásárlok, azóta nagyon szétszórt vagyok, mert első a gyerek, minden más csak utána jöhet. Próbálok majd jobban odafigyelni, nem kapkodni, mert amit már lekéstünk, annak úgyis mindegy. Az iratokat egy másik tartóba fogom áttenni, hogy legalább ne mindent egyszerre veszítsek el. És ellenőrzőlista minden induláskor: gyerek, telefon, kulcs, pénz. Istenem, erről eszembe jutott apám, aki minden otthoni elinduláskor elkántálta a kulcsod, pénzed, órád, mikorra jössz kérdéssort, amitől idegzsábát kaptunk, pláne 20 év felett. Aztán ugyanezt kérdem én is Mr. Doe-tól, amikor indul (kivéve, hogy mikorra jön, helyette a telefonját firtatom). Mondjuk a hangsúly nem számonkérő, hanem segítő, hogy mindene meglegyen.

Egy biztos, Mr. Doe azt mondta, ha most elveszett volna a bankkártyám, akkor ő átmenetileg egy Visa Elektront javasolt volna, mert kicsit sokba vannak már a Mastercardos mutatványaim (zömmel önhibán kívüliek, de velem mindig történik valami). Nem sértődtem meg rajta, mert igaza van. Riasztó, hogy én még egy viszonylag összeszedett ember vagyok. Vagy mégsem?