Úgy tűnik, az elutasítást továbbra sem bírom, hiába csomagolják azt díszes burkolatba, nekem akkor is fáj és sértő. A minap egy magán klinikára adtam be az álláspályázatomat. A leírásuk alapján tényleg azt éreztem, hogy engem keresnek. Mert van eü-i végzettségem is, ahogy azt ők is előnyként megjelölték, beszélek is angolul, plusz pár éve titkárnői melót végzek, az ügyfelekkel való maximalista bánásmódot kisujjból rázom ki. Meg amiatt is mertem reménykedni, hogy a legjobb 10-20 alkalmasnak vélt jelentkezőt próbanapra hívják be. Biztos voltam benne, hogy én is köztük leszek, aztán maximum lesz nálam jobban teljesítő.
De még be se hívtak! Elutasítottak. Mert a hölgyike szerint az én ambícióimnak nem felelne meg hosszú távon ez a pozíció. (Ennyit arról, hogy van feljebb jutási lehetőség.)
Legszívesebben visszaírtam volna, hogy mégis mit tud az én ambícióimról. Semmit, de akkor elárulom, hogy nem karrierista picsa vagyok, hanem családanya. Az én ambícióm nem más, mint a családomat boldognak látni. Viszont szeretnék pénzt keresni, olyan helyen, ahol az eddigi tudásomat kamatoztathatnám (magyarán nem most fogok elmenni kazánkovácsnak). Bizonyos helyekre elvből nem jelentkezem, pl. ügynöknek, behajtáskezelőnek, telemarketingesnek, továbbá a megszakítás nélküli munkarend, a három műszak, a 1,5 óra csak az odaút mind kizáró tényező. Én lelki sérülés és felmondási papírral való fenyegetőzés nélkül is tudnék napi 6-8 órában széklábat faragni, mert munkaidő végén leteszem a lantot és vár a családom. Ha kapom a fizetést, nem intrikálnak túl sokat, akkor az én szívem szabad. Ennyit az én ambícióimról. Egyébként meg egy liba vagy. Persze lehet, hogy nem, de én meg ezt gondolom. Ahogy te az én ambícióimat lőtted be rosszul...
Esetleg ezt egy motivációs levélbe átal fogom menteni, a picsás és libás részt kitörlöm, aztán akkor meg amiatt nem vesznek fel, mert gyerekem van.
Ti mondtátok