Voltunk pénteken Gazdagréten, az "anyuka, de ez a legjobb cipőkészítő"-nél. Levették Pimpernel méreteit, abból egy benti szandál lesz, meg vettünk egy bakancsot kintre.
Maga az üzlet szimpatikus, végre nem kézrátétellel mérték meg Pimpi lábát (amikoris áll a cipőben, aztán nyomkodjuk a cipő orrát, hogy vajh meddig érhetnek a kölyök ujjai - teljesen megbízhatatlan módszer). Van színválaszték és maguk a cipők tetszetősek, bár nekem egyébként sincs semmi bajom a gyógycipővel, hisz a Salus-t is megvettem (állítólag ők ettől a mestertől tanulták az ipart), csak abból hol méret, hol szín, hol fazon nem volt készleten - pl. nyárra csak zárt szandál volt fiúsban vagy vehettem volna rózsaszínt, viszont közelebb vannak hozzánk és könnyebben megközelíthetők... Szóval itt a gazdagrétiben ellátási probléma nem volt. Legalábbis most.
Olcsóbbak is a cipők, a receptes támogatott szandálért és a kinti, 100%-ban saját zsebből fizetett bakancsért kértek együttesen 6.400 Ft-ot. Az más lapra tartozik, hogy nekem az út 4 db átszállójeggyel 1.680 Ft-ba került. Persze lehetett volna 1 átszállással kevesebb is, csak akkor nem 3 óra alatt járjuk meg oda-vissza az utat, hanem dugózunk egyet a BNV miatt a Fehér úton.
A mozgólépcsőket túléltük, odafelé kivettük a kölyköt, de még így is félt szegény. Hazafelé viszont kocsiban maradt, és már nem zavarta a helyzet, ugyanakkor muszáj volt ezt meglépni, mert ugye ha kivesszük, akkor marha nehéz (lehetetlen) visszakönyörögni, és már semmi erőm nem volt a hisztihez, elég volt a 139-es busz megállójában erőszakoskodni, hogy ott a busz a kanyarban, ne feszítse meg magát, engedje becsatolni az övet, mert karban nem jöhet, ugyanis akkor ő mászkálni szeretne, az meg teljesességgel lehetetlen.
De hogy én egyedül továbbra se merek mozgólépcsőzni, az tuti. Végülis már nem sok idő van hátra, lassan csak elsajátít annyi szófogadóságot a gyerkőc, hogy kocsi nélkül tudjunk utazni (persze ebben magam se hiszek, mert alapvetően ő semmilyen kötöttséget nem visel el).
Ja, a legnagyobb szívás a bolt megtalálásával volt: tipikus lakótelepi utcanév és házszám kavalkád. Az egyik házsor Rétköz u., de csak 6-ig, a következő Nagyszeben tér, és mint kiderült, a logikának teljesen ellentmondóan az ezek utáni sor volt a Rétköz 12 (a másik oldal meg a Regős utca, szóval nem egyszerű). Ezt is félóra mászkálás, telefonálgatás után sikerült felfedezni. Aztán az odajutásban se segített sokat a BKV honlapja, az útvonaltervező mostanában (az új járatszámok és menetrendek bevezetése óta) nem működik, így találgathattuk, hogy mégis hol kell leszállni, hogy a busz mely útvonalon járhat, mert nem mindegy, hogy a lakótelep jobb vagy bal oldalán megyen fel és vajon arra is jön-e le, esetleg körforgalmas... izgalmas volt, mit ne mondjak, az útitársak kérdezése meg orosz rulett, vagy semmit se tudnak, vagy félrevezetnek, mert rosszul tudják, de azt teljes meggyőződéssel, így én nem igazán szeretek másokat faggatni. (A térképek szerint is eltévedtünk volna, de ez már egy másik történet.)
Amúgy az ortopédia óta a Salus szandált adjuk rá kintre, az ugye döntött sarkú. Valószínű, hogy abban jobb a járás, mert szerdán Pimpi megkért, hogy a lakásban is adjam rá. Kis pluszmunkát igényelt ugyan, de gyorsan megtisztítottam a talpát, és a hideg idő beálltáig ez ment, hogy a kintit adtuk rá bent is, csak állandóan suvickoltunk, szárítottunk. Most már kintre bakancs kell, egy szenvedéssel kevesebb. Azt meg őszintén remélem, hogy a lelkesedés kitart a gyerkőcben. Most, ha elfelejtem a cipőt feladni, figyelmeztet (cipő-cipő kántálással és ha mondjuk más szandit adnék rá, az nem jó ám!), és leül, türelmesen kivárja, hogy becsatoljam.
Most várjuk, hogy telefonáljanak a vargától, aztán megyünk újra zarándokútra.
Ti mondtátok