Ezt is túléltük, a lényeg: már 3 hónap alatt is sokat korrigálódott a járástengely. Félév múlva megyünk új cipőreceptért, egyébként pedig 3 éves korban lesz a következő kontroll; akkor várhatóan harántemelővel fogják megspékelni a cipőt, mert úgy tűnik, nagyon lúdtalpas lesz a kölyök. (Persze én majd még tornáztatom is Pimpikét játékosan, szóval nem olyan lefutott még ez a dolog.)
Tiszta szerencse, hogy előjegyzésre mentünk és fél 11 - fél 12 között kellett megjelennünk, így ott is voltunk fél 11-kor, amikoris állítólag 4-en vártak előttünk, aztán valahogy mégis a fél rendelőt behívták, meg pár kis csecsemővel elkésőt kerestek 5 percenként, és amikor ők is beestek, akkor persze őket is elénk vették (oké, kisebbek, mint a 20 hónapos Pimpi, de basszus: egy felnőtt tudjon már úgy organizálni, hogy ne késsen el). Aztán jött fél 12, a doki és a 2 asszisztens elhúzott ebédelni. Én nekiálltam kárálni, hogy mégis ezt hogy képzelik, amikor az egyik kísérő nagymama megjegyezte, hogy kevés az orvos, túl vannak terhelve, ő már csak tudja, mert a Bethesdában dolgozik. Na, szegényt majdnem megfojtottam, de azért disztingváltam és csak annyit mondtam nagy tahón, hogy az engem, meg a gyerekemet hol érdekli, más is túl van terhelve. Egyébként meg lehet menni a Mekibe felmosni. Aztán előkerült a "kedvenc" doktornőm, és végre a színe elé járulhattunk.
Gyerkőc ki se akart jönni a rendelőből, aztán mégis rádumáltam, hogy ha felveszi a gatyáját, akkor megyünk és megnézzük a mozgólépcsőket. Hát ez hatott, így viszonylag súrlódásmentesen jutottunk el a buszhoz, sőt még beugrottam a piacra felvásárolni a Cserpes standot. Aztán a buszon nem aludt el a gyerkőc, így akkor a Plus-os bevásárlást is lezavartuk, utána gyorsan haza és a megszokott villám átöltözés, szoptatás, alvás, mert már nagyon álmos volt (hiába jöttem volna haza hamarabb, már akkor is olyan álmos lett volna, hogy ne tudjunk kanalazni, így viszont a vásárlásokat is megoldottuk).
Ami még a szívemet melengeti, hogy a buszon egy néni megköszönte az élményt, hogy hallgathatott bennünket, ahogy én tanítom a gyerekem beszélni és hogy a gyerekem bizony nagyon szépen beszél. És ez nekem nagyon jól esett, mert egész életemben erre készültem, hogy majd mindent elmagyarázok a gyerekemnek, és ha ő kérdez, válaszolok, és megbeszélünk mindent, mert nekem határozottan nem tetszik az, amikor a gyerek mondja, mondja az anyjának, aki meg csak bámul ki az ablakon, vagy telefonál, vagy lehurrogja a kölyköt, hogy hallgasson már el.
Ti mondtátok