Ígértem én sokszor, hogy majd leírom a történetem, csak idő kell hozzá. A végső lökést mégis egy számomra semmitmondó hír adta meg a nana.hu-n, pontosabban az ottani hozzászólások. Baromira bánt, amikor mit sem tudó emberek elkezdenek észt osztani, szívem szerint még meg is simogatnám a buksijukat, hogy okooooos, akkor most üljél le szépen és hallgass.

A tévhitekben és sztereotípiákban hívő emberek mondatják velem azt, hogy az a jó a depresszióban, hogy legalább önbizalomkovácsokká válhatunk általa: persze nem a sajátunk, hanem a kritikusaink egóját növeljük: akik végignézve a lelki nyomorunkon megállapíthatják, hogy ők milyen kemények és tökösek, és ha lenne Tajgetosz, akkor mi már rég a mélyben végeztük volna.

Egyesek úgy hiszik, maró cinizmussal a mondójákukban, hogy a depresszió kizárólag a híres emberek betegsége, és érdekes, hogy az ismerőseik közt egy ilyen sincs, mármint lelkibeteg. Hovatovább, a ráérő, elkényeztetett nők nyafognak csak, meg szülés utáni depresszióznak, bezzeg ha lenne ezer gyerekük, de legalább 3, akkor nem volna idejük köldökvakarászni. És milyen érdekes, hogy a koraszülött osztályon egy anya se depressziós (hát persze, mert az vagy nincs is ott, vagy összekapja magát, aztán majd akkor omlik össze, amikor lassan minden sínre kerül - hajaj, láttam már ilyet, bár én nem vagyok mérvadó). Szoktak tanácsot is adni, hogy legyünk optimisták, meg lássuk meg a szépet. A depressziótól beszűkült tudat pont olyan, hogy meglátja a vízcseppet a virágszirmon. Ha ez ilyen egyszerű lenne!

Szóval, tisztában vagyok azzal, hogy aki elkönyvelte már magában, hogy a depresszió nem betegség, hanem csak szimpla nyafogás, azt képtelen leszek meggyőzni. Velem szemben sajnos azt nem mondhatják, hogy az a bajom, hogy életemben nem kaptam egy tisztességes pofont, hogy tudjam, hol a helyem, meg azt se lehet a szemembe vágni, hogy nem dolgoztam még soha egy jó ízűt, így maximum valami nevetséges személyeskedés jöhet számításba.

Azt viszont tudom, hogy sok olyan nőnek segíthetek, aki hasonló cipőben jár, mint én, de még nem tudja, merre lépjen. Vagy esetleg jól esik tudniuk arról, hogy nincsenek egyedül, nem ufók. Hát értük írom le a gondolataimat, tapasztalataimat. Hogy a sok bezzeg-anya, bezzeg-ember között a sérült lelkű hangja is hallassék.