Egy ideje már karba tett kézzel alszom éjjel, mert az összes vizsgám sikerült, 4,5 a félévi átlagom, mindent elsőre teljesítettem, sokat dolgoztam, a családom meg asszisztált. Pimpernel segített, amíg én a közjogtant memorizáltam, addig ő a kriminológia tankönyvemben jelölte ki szövegkiemelővel a fontos részeket, meg ide-oda leírta a bekarikázott 12-t, mert ezt már tudja magától, és látta, hogy az anyja is így jelölte a tételeket. Egymás mellett feküdtünk hason, és dolgoztunk.
Ő most már a mamáéknál van, nyaral, örökre ott marad,közölte és a kérdésre, hogy akkor most velünk mi lesz, azt felelte, hogy akkor mi most már rendes emberek leszünk, nem anyuci és apuci. :) Bár úgy gondolom, hogy az új legóval haza tudjuk majd csalni.
Egyébként jól vagyunk, csak estére már nem sok kedvem van géphez ülni, mert egész nap ezt teszem a melóhelyen. Plusz esténként apuval is traccsolnom kellok, az 40 perc minimum, utána már se időm, se energiám... Hiába, látszik, hogy most kicsit máshogy telnek a napjaim. Nem is ígérek semmit, hogy majd jövök vicces szösszenetekkel, meg magvas gondolatokkal, mert a metrón még ha van is lendületem, este 9-re már elszáll.
Ti mondtátok