Minél vacakabb egy kocsi, annál hangosabb a riasztója. Kívánom a bordó Suzukis szomszédunknak, hogy élje át ugyanazt, mint mi: éjszaka háromnegyed 2-től 20 percen át vijjogott az autó riasztója. A tahója aztán végre csak felébredt, párat kipittyegtetett a függőfolyosóról és végre csend lett. De akkor már a ház egy emberként puffogott.

A baj az, hogy Pimpike is a puffogók közt volt, dobálta ki a cumikat, az apját elhajtotta, mert az anyját és a szoptatást követelte. Borzasztó, hogy félórával előtte szoptattam meg és fektettem le, nem tehetek én arról, hogy aztán megint felvertek bennünket (Pimpi se tehet róla, tudom). Iszonyúan ideges voltam, nem sok kellett volna ahhoz, hogy mezítláb, pizsamában menjek ki az esőbe és egy húsklopfolóval verjem szét a motorháztetőt, csapkodtam, végül átmentem a gyerekhez és elmagyaráztam, hogy anyucinak nagyon fájnak a mellei (tényleg), adok inkább teát, simogatom is, csak maradjon csendben és pihenjen. Kérte, hogy vegyem ki. Jó, akkor összebújtunk a fotelban. Kb. negyedórát kucorgott így a mellkasomon, aztán mondtam neki, hogy teszek neki be egy kispárnát, ahhoz is odabújhat, mint a nagyfiúk, meg ivott sok teát és végre hagyta, hogy elhagyjam a szobáját. Aztán mindenki szépen elszenderedett.

Ennél már csak az volt a szebb, amikor reggel 7-kor a falszomszéd elfajzott kutyájának elmebajos ugatása ébresztett.

Tanyára kéne menni. A családi házas övezet nem jó, mert ott random flekkent sütnek, füvet nyírnak, flexelnek.