Bevezetésként annyit, hogy a hétvégén tartottam a gyereknek egy továbbképzést az indulataink helytelen kezeléséből. "Csodálatos" látvány, amikor úgy ráhozzom a gyerekre a frászt, aki állítólag a szemem fénye, hogy remeg és könyörög, hogy ne csináljam. Történt az, hogy apró darabokra törtem a fiam kicsi fellépőjét, mert kekeckedett velem. Így utólag visszanézve már azt mondom, hogy ilyen egy idióta nőt, mint én, még nem láttam, és hogy mi a fenét kellett úgy bepörögnöm, de ott és akkor inkább választottam ezt, mint a gyerek pépesítését. Ezek után majd nem csodálkozom, ha agresszív kismalacnak öltözik a kölök az ovis farsangon.
Ilyen szép hétvége után majdnem elolvadtam reggel, mert Pimpike azt mondta, hogy anya, délután, amikor jössz értem, hozzál, légy szíves, pogácsát. Ez azért fontos, mert ha elfelejtek magammal valamilyen tápot vinni, és neki meg éheznek a bélférgei, akkor kitör az indulat vulkánja, és hazáig balhézunk az utca döbbenettel vegyes örömére. Most azon ne akadjunk le, hogy az óvodában talán éheztetik őket havi 9 ezerért, vagy mi a fészkes fene az oka annak, hogy amikor 4 körül befutok, újabban folyton éhes. Inkább csak örülök, hogy tervez előre, következtet, és iszonyatos erővel dolgozik azon, hogy megfeleljen a világ elvárásainak, meg az ő neurotikus anyjának. És az ilyen pillanatok annyira fontosak, amikor megbeszéljük az élet dolgait, hogy majd ő mit csinál, meg nekem mi a feladatom.
És még az is volt, hogy a hétvégén kiborította játék közben a sétán gyűjtött tobozokat, azokról pedig hullott le némi szemét. Akkor fogta magát, saját ötlettől vezérelve kiment a söpűért, lapátért, és feltakarította a szutykot maga után. Az én majdnem 4 éves nagyfiam! Nagyon megdicsértük érte.
Én meg azzal segítem elő a konfliktusaink csökkentését, hogy megkértem, a jövőben, amikor WC-re kell mennie, már nyugodtan vonuljon oda az ajtóhoz, nyissa ki, és csak utána kiabáljon nekünk, hogy pisilnie, kakilnia kell, akkor ugyanis biztos nem történik meg az, hogy előtte nyomjuk le a kilincset.
Tiki-taki-taktikáááák...
Ja, és este is aranyos volt, vacsora után mondta, hogy szóljak, mikor kell vetkőznie a tusoláshoz. Ehhez képest amikor szóltam, elbújt, hogy ő aztán nem jön. Kínomban fogtam 2 csíkos hal ujjbábot, azok hívták Pimpit a fürdőbe, hogy siessen. És működött, a gyerek jött. A halakat úgy igazítottuk be a polcra, hogy őt nézhessék, milyen ügyesen tusol. Azért a lelkem hangosan visít, hogy én ezt nem igazán kívánom napi szinten csinálni, mert ennyire nem vagyok két lábon járó gyógypedagógus, de ha ez az ára a csendes estéknek, ám legyen. Gondolom, 7-8 évesen már elég ciki zebrahalakkal fürdeni...
Ti mondtátok