Ma reggelre Pimpi bepisilt, aztán meg azon nyekergett, hogy ő nem akar az új oviba menni. Nagyon nem szereti az összevont csoportokat (én se, mert valami hihetetlen fejetlenség uralkszik), aztán meg is sajnáltam, meg eszembe jutott, amikor 10 évesen napközis táborba kellett mennünk a tesómmal, és hihetetlenül borzalmas volt, de szerencsére 1 hét után kötőhártya-gyulladásunk lett, aztán anyuék inkább vissza se vittek bennünket.
Élénk az élmény, így most osztottam-szoroztam, hogy már állásinterjúra nem kell mennem, a munkaügyiben elintéztem a papírmunkát, semmi akadálya, hogy a gyerek itthon maradjon és hárfázzon az idegeimen. De ma még kötelező volt mennie, mert attól tartottunk a férjemmel, hogy ha azonnal rábólintunk a gyerek nyekergésére, akkor azt úgy értelmezi, hogy szeptembertől is majd ez lesz a rendszer, hogy ő nyafog egyet, mi meg ugrunk... Megbeszéltük Pimpivel a szabályokat, sírás nélkül bement a csoportba, és megpróbálja túlélni az utolsó napot az oviban.
A múlt héten úgyis kiszöktek az egyik kislánnyal az udvarról, mert úgy döntöttek, ők hazajönnek egyedül. 60 méterrel távolabb leültek egy padra, aztán egy ismerős anyuka pont arra járt, kérdezte őket, hogy hol vannak a szüleik, s mit is csinálnak ők ott, a gyerekek meg előadták, hogy mennek haza egyedül. Anyuka visszakísérte őket az oviba, ahol akkor már felfedezték az eltűnésüket... Nem részletezem tovább. A nagy kapu azóta is 5%-ban van csak beriglizve, a szülők, de még a dolgozók se veszik komolyan a kiírást, hogy a kölkek védelmében kell a kaput kallantyúval is zárni. Ja és nem, nem tettem panaszt, bár amikor másnap is azzal basztatták a fiam, hogy az X néni éjjel se aludt, és sírt, és próbálták a bűntudatát növeli, akkor volt az a pont, amikor esmént elmondtam, hogy a gyerekek ezt nem gonoszságból csinálták, ők ezt nem értik még, nem kéne őket piszkálni, inkább a felnőtteknek kéne rájuk jobban vigyázni. Ha tovább rugóznak X néni lelkivilágán, akkor viszont lehet, hogy mentem volna panaszkodni.
Ti mondtátok