Ezen a héten az oktatómedencéből át lettem terelve a mély vízbe, mert a kolléganőm szabadságon van. Tulajdonképp szerencsésen alakult a betanítási időszak, mert olyan eszetlen bolondokháza volt, hogy nagyjából minden tipikus probléma előfordult - meg aztán a kolléganőm tényleg a lelkét kitette, hogy átadja a tudását. Remélem, péntekig nem fulladok meg; ma nagyon jól úsztam.

Azért kicsit durcás voltam, hogy négy emberből ketten húztuk az igát, a másik kettő meg kedélyesen kvaterkázott, sőt egyikőjük még a telefont se emelte meg, de legalább beavatott a részleg kávéfőzőjének rejtélyes világába, mert nehogymá otthonról hozzam magamnak a koffeint. Pedig de. Ahhoz ugyanis nem kell elmászkálnom, továbbá nem kívánom én karbantartani a gépet, mivel azt megszoktam, hogy érdekes módon mindig nálam fogy ki a kávé, víz, telik meg a zacctartó s a többi.

Aztán siettem a dilidokihoz felíratni a következő adag gyógyszeremet. Köszönhetően, hogy fél 5-kor kiürült az irodánk, meg tudtam csörgetni a rendelőt (igaz, hogy egész beszélgetés alatt nem kellett kiejtenem a pszichiáter, depresszió szavakat, tehát kár volt paráznom), és kiderítettem, még nem tört ki náluk a szabadság. Ellenben fél 6-ig fogadnak csak beteget (a 6-ig tartó rendelésre), mert különben sose zárhatnának be. Gyorsan kimentettem magam, hogy én csak receptért mennék, és sietek, de nem biztos, hogy beleférek az időbe. Semmi gond, ha késnék, mert felírták a nevem, a betegfelvételt is értesítik, így biztos tudnak fogadni. És jó, hogy ilyen előrelátó voltam, mert 10 percet késtem, mivel a Kálvinon pont ennyi időt fecséreltem el azzal, hogy a 9-es busz megállóját kerestem.

Aztán megbeszéltem az asszisztenssel, hogy legközelebb meg adnak igazolást a háziorvosomnak, hogy ő is felírhassa a spéci dilibogyómat, és akkor nem kell a munkahelyről versenyt futnom az idővel.

És közben 2 hete nem láttam Pimpit, a mama már nyugtatót vett be, mert kissé nehéz a gyerekem természete olykor, és most már tényleg a kozmosz egyik fekete lyuka tekereg a lelkemben, bár küzdök ellene... Hiányzik a kicsiny malacom, lelkiismeret-furdalásom van, szorongok. Hiába tudom, hogy most ez a legjobb megoldás, akkor is rossz érzéssel tölt el, hogy még kb. 2 hétig gyerektelenek leszünk. Mi van, ha Pimpi haragudni fog ránk, mert ennyi ideig nélkülözi az anyját, apját, mi van, ha a lelke sérül, ha elhanyagoltak érzi magát? Basszus, remélem, minden rendben lesz, mert egyébként jól érzi magát, de...