Jane Doe családja

Fő a fejem, hogy ezt a problémát hogyan oldom meg. Hiába viszem ki legelni a gyerkőcöt 9-kor, a nap odatűz a játszóra, hintára, homokozóra, kutyaszaros gumiszőnyegre. És ha meggebedek, ő akkor is mászni akar négykézláb. Nem érdekli, hogy hány hónapos, hogy illenék-e járnia vagy sem, hogy adom a kezem és fogja meg, majd vezetem, aztán sétálunk előre dőlve teperünk az ő tempójában mindenfelé, de különösen az árnyékba... Nem, csak a tűző napon a jó, és ha anyánk itatni akar, akkor meg vagyunk sértődve, ha nem enged a nagy fűbe (a kullancs, fel nem robbant bioaknák és tsaik közé), hisztizünk, és amikor már csorog a fejünkről az izzadság, még akkor se akarunk beülni a kocsiba.

Tényleg abban bízom, hogy ha már jár, akkor majd jobban terelhetem optimálisabb helyszínek felé... de most ez a négykézláb mánia a sírba visz. Ugyanakkor ki kell menni, különben szétszedi a lakást, plusz nem is fárad el kellően az alváshoz. :) Az meg, hogy kinyitom a bejárati ajtót és kiengedem az árnyékos előerkélyre (kb. 3 nm-nyi felület), nem igazán izgalmas neki, kb. 10 perc után be is szokott jönni. Csak addig vonyít, míg ki nem eresztem, aztán gyorsan ráun.

És még csak most jön a nyár...

(És persze hol áll fel és tesz lépéseket, a neki állig érő fű határánál, és fülig érő szájjal beleveti magát a dzsumbujba. Jaj, igazi kis kópé!)