Ha esetleg azon tipródtam volna, hogy túl sokat alszik a gyerök nappal, azért megy a buli éjjel, gyorsan kaptam is rá választ, szó sincs ilyesmiről, itt ráció nincs, egyszerűen csak úgy megtörténik újra és újra. Ha keveset alszik, azé', ha front van, azé', a foga az mindig jön, arra bármikor rá lehet kenni, aztán ha túl sok inger éri, azé', ha túl kevés, akkor meg azé', ha vacsorázik, akkor biztos megfekszi a gyomrát, ha nem eszik, akkor meg éhes.

Száz szónak is egy a vége: szombat hajnalban 3-tól 5-ig tartott a virrasztás. Pont jött a vihar is, a szomszédok csapkodták az ablakokat be, aztán soba mentek pisilni, lehúzták a budit, és minden extra zaj rátett egy lapáttal a gyerek éberségére. Kivittük az ágyunkba Pimpernelt, de 5 mp-ig nem maradt nyugton, mászkált, felállt, bennünket kalapált, kurjongatott, megindult hálózsákban le az ágyról és ugye tekert volna el játszani. Akkor inkább átmentünk vele a szobájába. Leültünk vele (nem egyszerre, hanem hol én, hol Mr. Doe volt a pesztra) a szopis fotelbe, simogattuk, összebújtunk, aztán amikor megunta, akkor betettük a kiságyba. Természetesen kijönni nem lehetett tőle, ültünk vissza, különben jött az ordítás. 5 előtt pár perccel még nagyon úgy nézett ki, hogy nem alszik el, már kezdtem elveszteni a türelmemet, aztán csoda történt. 8-ig húzta a lóbőrt, legalább mi is picit tudtunk aludni.

A szakadó eső miatt nem tudtunk délelőtt kimenni sétálni, ennek az lett a böjtje, hogy nem fáradt el úgy Pimpi, mint szokott, így se délben, se 1-kor még nem lehetett letenni. Harapott, elszaladt. Viszont már olyan nyafka volt, hogy szünet nélkül nyafogott. Az előző 2 éjszaka után meg nem igazán voltunk már formában ahhoz, hogy fújjuk a fenekét, így betettem az ágyába, hogy készüljön lefeküdni. Na, lett nagy hiszti, csak nekem már annyira elegem volt, hogy hagytam, hadd bőgjön ordítson. Amikor hallottam 10 perc múlva, hogy már fáradt és nem a hiszti miatt műsorozik, kivettem, megszoptattam és végre elaludt. Ha most ezért lesz depressziós, továbbá elveszti a belénk vetett bizalmát - hát akkor szívem vérzik, de én ennél több türelmet* nem bírok magamból kipréselni.

Hogy az alvási mizéria tovább görögjön, a délután fél 2-kor megkezdődött alvás 4 után fejeződött be. A napirend már annyira el volt csúszva, hogy a gyerkőc uzsonnakor ebédelt (értelemszerűen az uzsonna kimaradt). Aztán kimentünk mászkálni, eltoltuk a vacsorát, esti rituálét +1 órával és végül fél 10-kor lett lefektetve Pimpi.

Reggel 7-kor kelt a törpe, és ma már sikerült visszavergődnünk a megszokott rendszerbe. De az egyszer se biztos, hogy ma éjjel nem lesz megint virrasztás.

*Péntek délután a játszón egy tripla hiszti után azt mondta egy anyuka, hogy én nagyon türelmes vagyok. Történt ugyanis, hogy 5 perce se voltunk lent, valaki elvette Pimpitől a tili-toliját (ami nem is az övé). Akkor sikerült szappanbuborékkal lenyugtatni, már nevetgélt, elkérte a buborékfújót, és azzal mászkált. Na, akkor azt einstandolták tőle, indult az újabb ordítás. Anyuci újra bevetette magát, pörgettem, zsákként a vállamra vettem, lovacskáztunk, és már újra nevetett. Megy el, és a saját lábában hasra esik. Vááááá, és már ordít. És még mindig nem dobtam be a tóba, hanem próbáltam csitítani. Ha nem hallgatott volna el, akkor ültettem volna be a kocsiba és irány a liget, de aztán újra csend lett, és végül hazamenetelig már jókedvű maradt. Az viszont jól esett, hogy más úgy látta kívülről, hogy türelmesen oldottam meg a leckét. Ehhez képest szombat délután már nem bírtam tovább és afenti kiságyba számüzetés lett a nyafkamargitság vége.