Mivel a saját magam gondja is megvan, 1 hete eljutottam arra a szintre, hogy elég, többet nem vagyok hajlandó turmixolni a kölköm kajáit, mert nincs több energiám rá. Egész nap főzök, mosogatok, a kezeim vörös foltokkal vannak tele a sok pancsolástól. És a sok munka után még én etessem a kölkömet, mert nem hajlandó önállóan enni, akkor inkább koplal, továbbá nézzem végig, ahogy 2 kanál után közli, hogy nem kér többet, de ha kiveszem a székből, jön kunyerálni a mi kajánkat, mert éhes. Kunyeráljon, sőt egye a mi kosztunkat, én nem bánnám, hovatobább, elvárnám: de csak nyammog, egy falatnyit nem eszik meg, csak nyalogatja, vagy ha rágást imitál, akkor is nagyon kevés az az étel, ami így a gyomrába jut.
<--!more--->Most az a helyzet, hogy botmixert használok. Természetesen semmit nem rág, hát miért is rágna, egyben nyeli, és ha volt egy nagyobb darab a falatban, akkor öklendezni kezd. Rendszerint 2 öklendezés után a kajálást abbahagyja. 2/3 adagokat eszik így, kivéve akkor, amikor alig a felét. Ilyenkor az ebédből lesz a vacsora (vagy fordítva). Kezdetben minifalatokat mertem csak adni neki, most már lehet rendesen kanalazni. De tökéletesen látható az, hogy nem tetszik neki az új helyzet, hogy nem félig emészett állapotban kapja a kosztot. Persze a reggelije és az uzsonnája, ami pépes állagú, az simán lecsúszik, csak az ebéd és a vacsora telik az állítólagos étvágytalanság jegyében. Tökéletesen felőröl az állapot, rettegek a főzelékektől. Emellett kap persze kekszet, kenyeret, kiflit, fasírtot, krumplit, almát, bármit, amit kér, DE NEM RÁG, és ettől lassan a Dunának megyek. Az a kényeskedés, ahogy megfogja a kaját (pedig ő kérte), ahogy harapna bele, de valójában csak érinti a fogaival, ezért egy pici morzsát tép csak le. Tettem elébe tükröt, hogy lássa, mit csinál, mutatjuk neki, meg látja is, hogy rágunk... Bezzeg a játékokat, a használati tárgyakat és bennünket tud harapni, csak a kaja az, ami a szájához nem érhet, mert azzal nem tud mit kezdeni.
A minap krumplipüré volt fasírttal. 2 kanállal evett belőle, a többi nem kellett neki. A fasírt ízlett neki, de szinte alig jutott a gyomrába, potyogott szerte-szét, és olyan mérhetetlenül lassan evett/eszik, hogy 10 perc alatt nem tüntette el az 1x2cm-es húskockát.
Ami bosszant, hogy a kapott tanácsok csak tovább bonyolítják a dolgokat. Nem tudok mit kezdeni velük, így is annyit kell tökölnöm egy-egy adaggal. Ma pl. a krumplifőzeléket villával törtem meg, az úgy nem volt jó (szerintem meg igen), akkor elővettem a botmixert. Mire elkészültem, már azzal fogadott a gyerek, hogy nem kér többet. Megbeszéltem vele, hogy ez most már más, kóstolja meg. Nem tudom, hogy sikerült elérni, de megkóstolta, pár falatot evett, aztán megint ráunt.
Én ennél többet nem vagyok képes az üggyel foglalkozni. Ez van, pépesítés befejezve, vagy megtanul rágni, vagy éhen pusztul. Nincs más opció. Tudom, szemét vagyok, ezt így nem lehetne, de én 1,5 év bébiételezés után már a puszta tudattól rosszul vagyok. És nem egyszer, nem kétszer próbálkoztam már a pépest darabosabban adni, de mindig kudarc volt a végeredmény, most valamivel jobb már a helyzet, de nem tudom, hova várjak és legyek türelemmel. (Ahogy az alvásban sem tudom, hogy meddig kell várnom, de úgy látszik, én azért szültem, hogy a türelmet megtanuljam.)
Ti mondtátok