Az megvan, amikor az alkoholista szomszéd beszól a férjednek, hogy ugyan vegye fel a gyereket a földről, mert a kutyások is fel szokták venni a kutyájukat, ha az nem akar magától menni. Aztán a törődjön a saját dolgával után még azt is a képébe vágja az embernek, hogy nem tiszteli a gyerekét.
Csak 2 napig bőgtem ezen. Mára már nem is merek kekeckedni a fiammal, még ha 1 métert se távolodtunk el a lakástól, de ő már úgy dönt, hogy viteti magát, inkább felveszem, mert ha közönség adódik a jelenethez, akkor nincs erőm elmagyarázni, hogy azért állok a földön fetrengő kölkömtől 6 méterre, mert jót akarok neki, és most dackorszak van, és nem kell vele foglalkozni. De most már nem tudom, hogy ez jó-e vagy sem, így inkább legyen a 10 millió gyermekpszichológus országának igaza, és ha nem tudok lyukat beszélni a gyerek hasába, inkább legyen a gyereknek igaza. Majd amikor 6 évesen kicsi zsarnokként uralkodik a környéken, valamelyik jóakarót kijelölöm a gyámjának, aztán átadom neki a kölyköt, hogy akkor hurrá, lehet folytatni. De bízom benne, hogy azért a végén csak sikerül mederbe terelnünk Mr. Doe-val a gyerek akaratát és indulatait, még akkor is, ha párszor nagyon rosszul oldjuk meg a feladatot, ha párszor tényleg elfelejtjük a gyereket tisztelni, sőt, teherként éljük meg a közös létet. Tulajdonképp megköszönöm ennek az alkoholista pénisznek, hogy figyelmeztetett az emberi létem alapjaira. Már majdnem a pszichiáteremhez mentem el, de végül mégis kikapartam magam a gödörből, nem másztam bele jobban az önsajnálatba. Pont olvastam egy hírt, egy kislány agydaganata kiújult, valószínű, már csak pár hónapja van hátra. Hát akkor inkább pár hörgős hiszti, 8 évesen meg már jön a lelkiismeretük is, a lényeg, hogy okos, ügyes, egészséges és él.
Ti mondtátok