A mi 3 évesünk 12 kiló és 92 cm. Hihetetlenül és hű de nagyon okos, izgága, szertelen és mégis félénk kölyök, kivel a bölcsőde csodákat művelt.

A mostani tortájából végre evett, mert már tud rágni, hovatovább már nemcsak a bal oldali fogsorát használja, hanem a jobb oldalit is próbálgatja. Kibújt minden foga, végre, végre, végre, és így a nyáladzás is elmúlóban, meg a periorális dermatitis is (kipp, kopp, kopogok...) Egyre világosabban látszik, hogy balkezes lesz, de még azért dívik a kétkezesség. Beszél, folyton, összetett mondatokban. Komoly és helyes következtetéseket fogalmaz meg. Ugyanakkor baromira nem jól használja a te és én-t, de képes mondatonként variálni a helyest a helytelennel.

A bölcsődében önállóan eszik (itthon is, ha olyan gatya van rajta, kanállal és villával is), a szobatisztaság útjára lépett, de még nem tökéletes a dolog, a cipőjét fel- és leveszi, a nadrágokat is, a pólókhoz segíteni kell, de a bodyt pl. egyedül is leveszi. A többihez segítség kell neki, legtöbbször azért, mert rövid a karja, máskor meg azért, mert esze ágában nincs ezzel a témával foglalkozni. Az bezzeg marhára izgatja, hogy bennünket leültessen, hogy ő húzza el a függönyt, hogy kinyissa a WC-ajtót nekünk, segít lehúzni a gatyánkat, leültet, lecsukja a WC-tetőt... főzéskor segít ki- bepakolni a hűtőbe, a DM-ben bevásárláskor leveszi, amit kell és beteszi a bevásárlókocsijába. Szóval, ha akar, akkor egy tündéri, segítőkész gyerek. Ha meg nem, akkor tessen a kedves szülőnek vigyázzba állni.

Mossa a fogát, és végre hagyja, hogy alaposan megtisztítsam neki mindenhol. Ügyesen kezet mos szappannal, mosakszik, törölközik (a fésülködést imitálja, mivel 3 mm-es a haja). Beveszi a gyógyszert (evvel aztán nagy malacunk van, tudom), egész jól tűri az orrszívást, és ha olyanja van, tökéletesen fújja is. Az orvosnál kérésre megmutatja a torkát, pedánsan viselkedik a vizsgálatok alatt, majd kéri a matricát (erre rászoktatták, sajnos bérlettel járunk a gyerekorvoshoz, így kialakult a feltételes reflex). Viszont várakozni vele még mindig horror, mert szökik, elevenkedik. Pár év, és elmúlik ez is.

Az evéshez tartozik, hogy mostanság szól, ha éhes, megy a hűtőhöz, kinyitja, hogy valamit enne, aztán keresi is azt a valamit. És kéri az innivalókat is.

Még mindig imádja a gyerekeket, a bölcsiben is megvannak a barátjai, akikkel ha meglátják egymást, akkor olyan sikongatásokat és nevetgéléseket hallatnak, amit csak a cinkosok szoktak egymás felé üzenni. Kivirágzik a csoportban. Még akkor is, ha reggelente elválási proceduránk van, hogy menjek be én is, meg bújjak hozzá sokáig, aztán persze ez elmúlik azonnal, ahogy én kilépek a képből. Viszont most sokkal ragaszkodóbb is hozzám, már nem azzal jön délután, hogy ő még maradna, hanem fut, puszilgat, ölelget. Sose tanítottuk, de a kit szeretsz kérdésre azt válaszolta, hogy apucit (bezécett alak: puc) és anyucit. Egyébként jószívű, nem egy irigy típusú gyerek - ebben, és a hihetetlen nyíltságában az apjára hasonlít, szóval ez egész biztosan genetikus adottság nála. Tanítgatjuk a barátkozás fortélyaira, hogy ne letámadja a gyerekeket, hanem csak finoman közeledjen, mert megijeszti őket a fene nagy szeretetkitöréseivel. (A bölcsiben rámászott alváskor mások ágyára. Rákérdeztem nála, hogy miért. Azt mondta, mert együtt akart aludni A.-val, aki a barátja. Megdumáltuk, hogy csak itthon van együttalvás, mert itthon elég nagy az ágy, a bölcsiben egyszemélyes, szűk ágyak vannak. És végre - remélem - megértette, elfogadta a szabályt.)

Önállóan alszik, a nagyfiús ágyában, de sokszor jön át hozzánk hajnalban - a betegségek alatt különösen, a horkolás miatt többször ébred. Alváshoz cumi kell, meg a törlőkendője. Mostanság rosszakat is álmodik - és teljesen független attól, hogy nem néz horrort, nagyon különleges dolgok tudják megijeszteni.

A bölcsiben megszerette a csúszdákat, most már háton, fejjel előre is lecsúszik a miniről. Meg le is ugrik, mert látják egymástól. Természetesen ezt csak szülői felügyelettel csinálhatják, a gondozónők ilyen Holovác1 és Holovác2 mutatványokat magától értetődően nem engedélyeznek a kölköknek. A lépcsőn váltott lábbal is szok menni.

Rajz. Szokott rajzolni, ő mondja is, hogy miket. Emberi arcot is próbál, és most már annak az embernek nincs testen kívüli élménye, a szeme, szája, orra is a körön belül van. De ezt még csak én látom, mert nekem mutatja, hogy mi micsoda.

Szerepjáték. Hát itt aztán van minden, végtelen fantáziával van megáldva ez a gyerek, egy darab papírral is eljátssza a Háború és békét. A múltkor motorral közlekedett a lakásban, hogy ő a postás, aztán vitte a csomagokat. Gyakran bevásárlást játszik, meg takarít, előszeretettel főz, de pl. a kedvenc filmje a TV-ben a Hogyan készül? sorozat, aztán ő az abban látottakat szokta feldolgozni, pl. mindent lezár betonnal... Ilyesmik.

Egyre hosszabb meséket hallgat türelemmel, a zenét, verseket még mindig kedveli. Szavalni, fejből idézni tud, énekelni viszont nem. Ő a dallamot is csak kántálja. A hallása viszont a tökéletes felé tendál. Ez egyébként engem nem érdekel, én kiállok mellette. Ismeri az egy és a sok, a kisebb-nagyobb fogalmát, meg a térbeli tájékozódás (fent, lent, középen, ajtó felé, ablak felé stb.) is egész ügyesen megyen. A színeket már árnyalatokkal nevezi meg. A mértani formákat is felismeri, megnevezi.

A dühkitörések száma csökkent, az intenzitása nem, de azért egész jól lehet már kezelni a hisztiket, ne adj isten, az eszére hatni. De leginkább az alkuknak van hatása: ha befejezi a cirkuszt, akkor felmegyünk a 10. emeletre lifttel, ha nem, akkor nincs liftezés. Ha ráül a bilire és kakál, akkor megyünk séltálni, ha tovább is tartogatja, akkor maradunk itthon. Konok egy gyerek, ezek viszont hébe-korba működnek. Ja, még egy megoldásunk: be akarná csukni a bejárati ajtót, de még hálózsákban fetreng az ágyunkon, Mr. Doe pedig késésben van. Oké, csukd be távirányítással. És ezt a megoldást elfogadta, így távirányítással (Gyurcsók vagy milyen mesteri szintű gondolatátvitellel dolgozik) csuk ajtót, fordít kulcsot, ültet le engem, húzza el a sötétítőt. A gyermeki gondolkodás nagyon érdekes és esetenként nagyon fárasztó is tud lenni.

De egy szónak is száz a vége: megtartjuk! :)

És Isten éltessen, kisfiam!