Szombaton tudtunk csak hazautazni, akkor gyorsan összeütöttem egy kis ebédet, utáni Mr. Doe jött is vissza Pestre. Estére tesómék is befutottak, egyesített erővel sírtunk, persze csak akkor, ha Pimpi nem volt jelen.

Vasárnapra megkeményítettük magunkat, mert elő kellett készíteni anyu halotti ruháját. Vettem hozzá egy szép nyakéket és fülbevalót is neki. Említettem apunak, hogy fényképet is szoktak kitenni a ravatalnál, aztán délutánra meg is kereste anyu lánykori bekeretezett képét - amikor a temetkezési vállalkozó meglátta, elsírta magát, hogy milyen gyönyörű volt. A napi szívem megszakad a fájdalomtól akkor tört rám, amikor anyu valamilyen nyugdíjas törzslapját, meg a TAJ kártyáját kellett előkeresni, és akkor át kellett böngészni a táskáit. Turkálni egy másik ember életében, aztán végignézni a kórházi leltárt... Ott simogattam a hálóingjeit, aztán szerencsére tesómék levitték Pimpit homokozni, mert akkor egy kicsit szétestem.

Este a búcsúbeszédet szerkesztettük, majdnem 2-kor feküdtünk le.

Hétfőn és kedden a temetés anyagi részét intéztük, sikerült tisztességes sírhelyet találni anyunak, és ahogy kedden az utolsó számlát is rendeztem, egy mázsás kő gördült le a vállamról - nem az anyagiak miatt, hanem hogy végre ezzel is megvagyunk, és remélem, anyu is úgy találja majd, hogy kihoztuk a lehető legjobbat a helyzetből. Ettől kezdve már nem bőgök minden részvétnyilvánítástól.

Egyébként egész nap csöng a telefon, van, hogy a vezetékesen és a 2 mobilon egyszerre beszélünk apuval. Közben meg ott van még Pimpike is nehezítésnek. Aztán ha kimegyünk a városba, akkor 50 méterenként jön egy ismerős.

Ma voltunk fodrásznál, megcsináltattam a melíromat, hogy a finom pesti úri népek típusú rokonaim nehogy megszóljanak. A fodrász a gondolatomat is kitalálta, olyan pöpec frizurát rittyentett, hogy most kicsit anyu néz vissza a tükörből. A jövőt illetőleg hozzá fogok járni, úgyis havonta hazaugrom aput gardírozni, amíg nem ötöljük ki, hogy jön-e hozzánk Pestre, meg ugye megyek majd a temetőbe. Amíg engem festett a fodrász, a papa unokázott, Anna, Peti és Gergőt olvasott, meg kutyákat néztek. Piszok jól elvan az unoka, ezért is fáj a szívem, hogy bár megérte volna anyu.

Ha már unoka... az egész házat az ujja köré csavarta, mindenki tutujgatja, hol egy játékot kap, hol egy túró rudit.

Ja, ma a halotti tort is sínre tettük. Termet foglaltunk, megrendeltük a hidegtálakat. A tóparton lesz, nekünk az a második otthonunk volt, anyu is sok boldog órát töltött ott kint.

A rokonság batrina szekciójától meg ma estére buktam ki. Képesek még most is intrikázni. Megsértődni, hogy kit hívtunk meg személyesen a torra... a mai napig még nem is beszéltünk a torról, mivel azt se tudtuk, hol lesz. Mellesleg nekem már a tököm tele azzal, hogy mi a fenének kell felhívni külön a sógornőt és annak a lányait, miért nem elég, ha 1 családból 1 emberrel beszélünk, az meg adja tovább a sajátjainak. Nem elég a fájdalom, hogy elvesztettem az anyámat, nem elég, hogy fáradt vagyok, mert éjjel 1 körül fekszem minden átkozott nap, még akkor jönnek a kis bugyuta hülyeségeikkel, hogy miért nem személyesen intézzük az összes emberrel... Meg hogy akkor nálunk lesz a gyülekező? Persze baszki, 11-kor lesz a temetés, 10-re mi már mehetünk ki, de előtte nekem Pimpit le kell passzolnom valakihez, mert ha a férjem nem jön a bébicsőszködés miatt, akkor azért fognak hörögni. Namármost, reggel szeretnék nem ezekkel a faszokkal foglalkozni, hanem reggelizni, gyereket ellátni, öltözködni. Így is leszünk 6-an a kis lakásban, más már nem is hiányzik, mint még a batrinák. Mellesleg egyikőjük pont az, akiről csak annyit tudok mondani, hogy neki kellett volna elmennie, mert ő a soros, nem az anyám, és ne merészeljen nekem sírni a telefonba, hogy ez milyen borzasztó, mert egész életében egy görény volt anyuval, a pofáját nem tolta ide akkor, amikor itt járt az aszott valagát áztatni a fürdőben, most meg hirtelen elöntötte az együttérzés. Amikor a papát temették, akkor is róla szólt minden, olyan jelenetett rendezett a sírnál... Ha most is ez lesz, én belököm a gödörbe.

Egyébként anyuval társalkodom magamban, hogy most ezt csináltam, most azt csináltam... Tegnap már egész sokat tudtam, meg már enni is bírok egy keveset.

Apu meg... felment a vérnyomása, nem nagyon, csak 148-ra, de emiatt akkoris aggódom. Egyébként nagyon tartja magát, nagyon összeszedett. De hogy mi lesz vele a temetésen, azt nem tudom.

Most meg már megyek aludni.