És mégis leesett a hó. Pedig úgy voltam vele, hogy kizárt, -17 fokban maximum a jégcsapok potyoghattak volna, aztán ma reggel már hallgattam a rádióban, hogy apuéknál a főút éppen nem járható. Hogy ez miért izgalmas? Hát mert én mostanra időzítettem a fodrászkodásomat. Nekem ez jár, én erre bő félévet vártam, én ezért egy 4,5-es átlaggal zárt félévvel áldoztam, fejemen gyűlik az ősz, tűnik a fény, és már össze kell csatolnom a hajam, mert nem áll sehogy. Rimánkodott apám, az uram, a kollégáim, hogy ne menjek, mert a hó fogságába fogok esni. De én képtelen vagyok ennyire kétségbe esni és vészmadárként tekinteni a hétvégére. A vonatok még járnak, max. majd leszakad a felső vezeték, vagy a hótorlasz miatt járhatatlanná válik ez vagy az, de vasárnapig csak kikaparják az Alföldet a hótakaró alól. Remélem legalábbis. Egyébként meg nem Alaszkában vagy a tajgán vagyunk, ahol akkora hatalmas távolságok vannak A és B pont közt, mint itt az egész ország, szóval higgadjunk le. Van nálam öngyújtó, bicska, plusz pulcsi, enni- és innivaló, a notebook aksiját kímélem, mert inkább Mauks Ilona visszaemlékezéseit olvasom.

Egyébként a család egészen jól van, a hányás-fosás learatta babérjait és áldozatait, egyedül engem kímélt meg. A vizsgáknak vége, a fent olvasható eredménnyel zártam. Most azon imádkozom, hogy sikerüljön mentességet szereznem a szakmai gyakorlat alól – közigazgatási állásom folytán jogosult volnék rá, de ki tudja, hogy az egyetem fura ura elfogadja-e a papírokat.

A munka sok és érdekes, viszont nem csökken, hanem nő, mi meg ugye egy fővel kevesebben vagyunk, de sebaj. Most, amikor felszabadultam a vizsgadrukk alól, 100%-ban átadhatom magam a csinovnyikságnak, nem azon kell magamban izgulni, hogy honnan lopjam össze a szabad perceket, hogy bevéssem az agytekervényeimbe, hogy milyen is az a szillogizmus, és a lineáris meg a dialektikus argumentáció. Arról nem beszélve, hogy Sartre mit mondott arról, hogy „az ember bármit választhat, csak azt nem választhatja, hogy nem választ” - szociológián ilyen stílben folytak az előadások, én órák végére már párás tekintettel néztem Pankucsi tanárnőre, és annyi biztos, váljék bármi is belőlem, de kevesebb lennék, ha ez az élmény kimarad. Igazából még a vizsgáján is mosollyal a képünkön küzdöttünk, mert árad belőle a jóság.

Közben előkerült a kalauz, leesett újabb 10 centi hó és felhívták a figyelmemet, hogy a visszaút előtt érdeklődjek a járatok indulásáról, mert a „zord időjárás” miatt ritkítottak. Még mindig nem csüggedek, lesz aki helyettem szétizgulja magát. Aput úgyse fogom tudni megnyugtatni, de sebaj. Ja és azzal próbáltak egyesek zsarolni, hogy mi lesz a kisfiammal. Nem értem a felvetést, az apja otthon vigyáz rá. A fiam nem gondol velem, ő boldogan fog szánkózni, már ha Pestre is jut némi hó.

És közben 39 is lettem. Az apukám pont nálunk volt gyerekcsőszködni a kivizsgálása után, kaptam virágot, somlói tortát, az unokáját is betanította, hogyan köszöntse meg az anyját.

Hát lehet-e ennél többet, jobbat kérni?