Nagyon nem érdekel ez a műbalhé, ami ilyenkor elkap egyes párokat, különös tekintettel a nőkre, csajokra, pipikre, akik képesek egy üveg parfümért, csokor rózsáért verni a tamtamot, hogy aztán este a pasijuk muszájból meglepje őket. Szivecskés díszcsomagolásban.
Szerelemről beszélnek. De a szerelem, meg az összetartozás nem ezekben a sekélyes dolgokban mutatkozik meg.
Van nekem egy emlékem. Régi, és párszor már elmeséltem, de megteszem újra, mert eszembe juttatták.
A belgyógyászaton, ahol a kórházi gyakorlatomat töltöttem, egy idős néni feküdt agyvérzéssel. Többek közt a beszédközpontját érte a károsodás, ezért nem tudott szavakkal beszélni, csak a szemével és a kezével. Meleg nyári délután volt, szomjazott szegény. Adtam neki vizet szívószállal, megfésültem, megtörölgettem. Köszönetként a kezem után kapott és megcsókolta. Mondanom se kell, a szívem, ahogy most is, összeszorult és könny gyűlt a szemembe. Borzasztó lehetett neki a kiszolgáltatottság ilyen szintjére kerülni.
Aztán jött a látogatás, megérkezett a férje. Fekete, régi módi öltönyben, ölében kalappal ült felesége ágya mellett a széken. Botja az ágy végéhez támasztva, kezei közt élete párjának kezét tartotta és simogatta. Tekintetük hosszú, összetett mondatokat rejtett, de azokat csak ők érthették. A kívülálló csak azt láthatta, hogy mennyire szereti ez a két ember egymást, csak arra gondolhatott áhítozva, hogy bárcsak neki is megadatna egyszer, hogy életre szóló társra leljen a szerelmében.
Kívánom mindenkinek. Valentin napra.
2008.02.14. 17:33
Valentin-napra
Címkék: vélemény napló
1 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://doe-family.blog.hu/api/trackback/id/tr32339326
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Waterlilly 2008.02.20. 11:13:23
Nekem is könny szökött a szemembe most, ahogy olvastam.
Ti mondtátok