Régóta szerettem volna erről írni, és még most se megy összeszedetten, de ami már felgyűlt, azt kiadom magamból. Egy idézettel indítanék W. Ungváry Renátától:

Érdekes és főként elgondolkodtató, hogy éppen a diktatúrákban tulajdonítottak olyan fontos szerepet a napirend pontos megvalósításának, ebben ugyanis a pontosságra és alkalmazkodásra nevelés legfontosabb eszközét látták. A náci Németországban plakátokon hirdették a minden gyerekre érvényes rendet: napi öt szoptatás négyóránkénti időközökben, éjszaka nyolc óra szünet. Alatta nagy betűkkel: Ne hagyd, hogy gyereked sírása eltérítsen a napirend pontos betartásától! Hasonló törekvést a szocialista Magyarországon is megfigyelhettünk. Kötött napirendre azért volt szükség az ötvenes-hatvanas években, mert a nők szülés után nem sokkal munkába álltak, a pár hónapos csecsemőnek pedig bölcsődében volt a helye. Egyszerűbb volt az élet, ha a csecsemőt nem kellett a bölcsi rendjéhez szoktatni. Ennek ma is élvezhetjük gyümölcseit! Hányszor halljuk, hogy a csecsemőnek minél előbb át kell aludnia az éjszakát, hogy az etetések közt legalább három órának el kell telnie, és nagyon fontos, hogy az étkezés, a fürdetés mindig ugyanakkor, ugyanúgy történjék. Ezért feltételezik sokan, hogy a csecsemő sírása mögött az a szándék áll, hogy uralkodjék a felnőtteken."

Vannak szavak, melyek gúzsba kötik az anyákat, irányítják őket, felülírják az ösztöneiket. Vannak szavak, melyek meghülyítenek anyákat, hogy aztán a saját rögeszméjüket rávetítsék másokra, és halálra szekírozzák anyatársaikat. Igen, ilyen például a napirend.

Persze, kell a rendszer, de nem diktatórikus. Persze kell az állandóság, de nem görcsös és nem röghözkötött. Hadd alakítsa ki a baba magának, mi csak figyeljünk, igazodjunk. Kezdetben alszanak szinte egész nap, aztán ez óráról órára csökken, kezdetben 4x alszanak napközben, majd eljutunk oda, hogy csak délelőtt és délután, végül már csak napi 1 szieszta lesz. Nem tagadom, kicsit kellett ezen nekem is sakkozni, láttam, hogy változik a gyerekem ritmusa, pár hétig dolgoztunk is rajta, hogy rátaláljunk a helyes ütemre, de nem volt kondicionálás, programozás, erőszak.

A minap az egyik anyuka arra panaszkodott, hogy a majd 10 hónapos kislánya, aki egyébként a Suttogó módszerrel van trenírozva (háháhá, és persze nagyon nem működik, csak ideig óráig), rászokott arra, hogy délelőtt és délután alszik 2-2 órát. És utána olyan nyűgös a kölyök, mert túlalussza magát. Kapkodott fűhöz-fához, hogy most mi legyen, mert ez így nem folytatódhat. És hogy olyan jó, akinek csak félórát alszik a gyereke délelőtt, másfelet meg délután, hogy akkor most ő erre idomítaná át a lányát. Neeee, mondtuk neki, hagyja, majd alakul ez. Azt pedig csak csendben jegyzem meg, hogy a kislány 2 héten át beteg volt, és betegség alatt az alvásritmus végleg felborul, utána van egy átmeneti idő, hogy visszatérjünk a megszokott kerékvágásba... de ennek az anyukának 10 hónap nem volt elég az ilyen törvényszerűségek meglátására, mert mindig csak a Suttogót citálja, soha nem a gyerekét nézi (tegyük hozzá, ez a Suttogóban is le van írva, csak olvasni, szövegértelmezni tudni kell). És ő az, aki az 5 hónapost már hozzátáplálta, és mindenkinek ezt tanácsolta. Folyamatos bizonyítási kényszere van, mert már korán leálltak a szoptatással (kellett azt a 3-4 óránkénti etetést forszírozni, fontos volt az éjszaka átalvását erőltetni), mindig megtalálja a szoptató anyákat. De hiába, mert egyre inkább felvértezem magam az ösztönideológiával, aztán ha végképp kiakaszt, akkor csak csendesen helyreteszem, és mehet picsogni Suttogó Tracy vállára.

Ugye én vagyok a környék egyik renittens anyája, mert nem sűrűn jártam ötyézni, játszóházazni, mivel Pimpi aludt, és ha van valami, amit utálok: azért felborítani a gyerek napját, hogy anya pletyizhessen. Elég az, ha egy orvosi vizsgálat vagy halaszthatatlan ügyintézés miatt időre kell mennünk, és muszáj beszabályozni szegény gyerekemet. De ha nincs kötött időpont, csak és kizárólag akkor megyek könyvtárba, boltba, sétálni, ha aludt, evett rendesen. Ordító kölyökkel nem grasszálunk, mert az nekünk se jó. Pontosabban: akkor is sétálunk, de olyan távolságban csak, hogy ne a város másik végéről loholjunk haza, vagy legalább szoptatni tudjak, ha a baba kéri.

Persze minden borul, ha anyukának muszáj korán bölcsibe adnia a babát. Bár ez elgondolkodtató... Mr. Doe munkahelyén azok az anyák mentek vissza félév után, akiknek zsíros tanácsadói fizetésük volt, és maximált GYED-en lehettek otthon. Ez persze gyíkfing a nettó 300 ezerhez képest, de van az a helyzet, amikor nadrágszíjat húzunk, de a félévest nem adjuk be bölcsibe... Anyámtól is kérdezik, hogy naa, visszamentem már dolgozni? Ő meg kérdi, hogy hova és egyáltalán hogyan, hiszen még szoptatok! Jaaaa...

Mellesleg most azért szaporítom itt a szót, mert tudom, hogy nagyon sokan vagyunk, akinek nem óramű szerint jár a gyereke, de nem is rendszertelen a ded, csak a szomszéd Pistikéjéhez és Jucikájához képest más. Igény szerinti. Voltak kaotikusnak tűnő időszakok is, de segít a figyelem és türelem, valamint a frusztrációnak hangadás a tanácsadáson (remélhetőleg értő fülekre találunk ilyenkor), aztán jól jön a blog(napló)írás, hasonszőrű anyák sorsának megismerése. Közben a gyerek meg csak nő, mint a gomba. :) És itt most a gyorsaságra értem a hasonlaton, nem pedig arra, hogy csak úgy vadon, szabályok nélkül.