Betegségek után mindig agyrém az éjszakai alvás. Gyanakszom a fogára, de leginkább arra, hogy még élénken él benne a légszomjas horror, és hogy csak ringatva tudtuk altatni. Többször kel, és szinte minden nap dorbézol egyet hajnal 2 és 4 között valamikor.

De más is okozhatja - méghozzá a napközbeni alvásrend felborulása. Ugyanis minden átmenet nélkül megnyúlt az ébrenléti ideje, hiába kel 6-kor, 10-nél korábban nem lehet letenni délelőtti alvási címén. És ez csak amiatt probléma, hogy hirtelen 1,5 órát kezdett el aludni a régi 30-40 perc helyett. Ennek köszönhetően a délutáni alvást túl későn kezdi el, amiből aztán fél 5 után kel és este nem lehet 8-kor ágyba dugni. Mivel ő pacsirta típusú, ha később feküdne (ami elképzelhetetlen, mert az én olvasatomban egy gyereknek max. 8-kor ágyban a helye), hajnal 6-kor akkor is kelne, és már 10 órát se aludna éjszaka, ami ártalmas az idegrendszerére.

Most aztán meg vagyok lőve, hogy mi a fenét csináljak. Csak úgy nem lehet kiiktatni egy alvást... pedig nagyon arra hajlok, hogy 10 helyett tolok egy kicsit az alvásán és hátha kibírná fél 12-ig. Ha akkor gyorsan elalszik és ne adj isten legalább 2 órát szunyálna, az már elfogadhatóbb. Utána ebédelhetne. Az uzsonna így továbbra is csorbát szenvedne, de már feladtam, hogy az evéseket és alvásokat teljes sikerrel tudjam koordinálni.

Utálom az ilyen sakkozós szarakodást... Bízom benne, hogy pár nap, és átáll valamire, mert nem szeretnék hiperaktív gyereket nevelni.

Tény, hogy a régi fürdés előtti alvásának szükségtelenségét is abból vettük észre, hogy este túl pihent volt, nem akart aludni 8-kor. 1-2 hét alatt aztán módosítottuk a menetet.

És akkor ehhez jön a korosztályos hülyesége, hogy nem lehet pelenkázni. Az idegeim teljesen felmondták a szolgálatot. Kivárom türelemmel, hogy keressen magának valamit, amivel elvan egy darabig, hogy pucér seggel felálljon, tekeregjen, de hogy rendre akkor vágná magát hasra, amikor már bekrémeztem a fenekét, de még nem zártam le a pelenkát, az már nekem sok. Azt már nem tűröm, hogy mindent összekenjen, elég kupi van így is. És ilyenkor robbanok én, majd leszorítom a lábait, ellenkezik tiszta erőből, én szintén tiszta erőből ellentartom a lábát. Nem jó ez így, de máshogy nem megy.

Remek kis fickó, csak olyan akaratos, és annyira nem bírom tolerálni, hogy az már szörnyű. Pillanatnyilag ő az, aki 3 mp alatt csúcsra járatja a rosszkedvem, kikészít, és a legrosszabb énemmel szembesít óráról órára. Milyen dolog már az, hogy jön a kajaidő, tenném be a székbe, ordít és feszeng, aztán csak én nyerek, bekötöm, betolok egy kanálnyi kaját a szájába és mint akit elvágtak, szinte síri csendben betermeli az egész tányérral.

És kezdem sejteni, hogy ha végre beszélni fog, és nem csak az ősemberes nyígással fejezi ki a problémáját, akkor se lesz jobb, mert kérdezhetem én, hogy éhes-e, ha csakazértse fogadja el a kaját. Vagy ez már az elkezdődött dackorszak? Kicsit korai.