Jane Doe családja

Vasárnap jönnek a szüleim unokázni. Ha nem tervezem el a hetünket előre, nem ütemezem be az ilyen-olyan vásárlásokat, szét fogok forgácsolódni, a stressz pedig kikezdi a türelmemet, ami a gyerkőcre fog elsőként lecsapni.

Sült hal lesz. Felfedeztem a halak fűszerkeveréket, ami nem tartalmaz ízfokozót. Az egyszerű tengeri hekk filé azzal, meg egy kis citrommal, sóval pácolva, lisztbe forgatva, olajban kisütve valami mennyei. Csak ne felejtsem el a halat a fagyasztóból szombat este a hűtő részbe átteni, reggel fűszerezek, aztán délben sütök. Köretnek krumplipüré és egy majonézes saláta, meg brokkolikrémleves. A levest előző nap fogom összedobni, de kell hozzá pirítani kenyérkockát; sütinek zabpelyhes kocka. A sóssal nem akarok bíbelődni, a Plus-ban van sajtos fingers, jó kis sós ropogtatni  való, csak nem mindig kapható, mától lesem, ha van, 2 dobozzal veszek. Szintén a hét valamely napján veszek alkoholmentes pezsgőt. Nagyjából ennyi.

Majd a délelőtti séta, játszótér időjárástól és alvási ciklustól függően, de Mr. Doe-ra hárul, én addig porszívózok, feltörlök, terítek. Kb. fél 10-re érnek ide a szülők. A sarkamra álltam, mert a tesómnál akartak kezdeni és tőlük jöttek volna át hozzánk, ami kb. 1 körül szokott megtörténni. A buszukhoz pedig fél 4-kor indulnak tőlünk. Na, nekem ebből már elegem, mert az unoka időközben egy elég feszes napirend szerint él, s ha minden jól megy, kb. 1,5 órát látnak belőle, mire feloldódna, már indulhatnak is haza. Sőt, ha nagyon rossz napja van a kölyöknek, akkor csak masszív hisztiben lesz részük, folyton rajtam fog lógni és semmit nem fog bemutatni a tudományaiból. Ezért aztán közöltem, hogy a tesómék talán nem sértődnek meg (sőt örülnek, mert alhatnak tovább), ha anyuék itt kezdenek, és délelőtt is játszanak a gyerkőccel, meg délután is, öcsiék pedig ebédre átugranak hozzánk.

Igyekszem felkészülni arra, hogy megint fel fognak idegesíteni, ezért tudatosítom magamban, hogy a sok kis apró (és egyben felesleges helyfoglaló) meglepetést, amit megint a nyakunkra hordanak, a szemétledobó el tudja nyelni.  Fontos, hogy jó legyen a hangulatom, mert az kihat Pimpire is, és akkor talán ő is az elragadó énjét fogja mutatni. Továbbá arra kell gondolni, hogy csak fél napot kell átvészelni, ami külön szerencse, akkor lenne iszonyat, ha még mindig együtt kéne velük élnem.

Egyébként borzasztó, hogy megint annyira várom őket, és tudom, hogy ez a pozitív érzés a küszöbünk átlépésével el is illan. Olyan, mint a régi családi karácsony: annyira vártam, annyira készültem, hogy szép lesz, hogy kivételesen nem az igénytelenségbe fulladunk bele, hogy a nagy össznépi - apám által gerjesztett - veszekedés idén elmarad, aztán minden szenteste ráébredtem, hogy nem, a családomat nem tudom megváltoztatni. Apám akkor is atlétában fog az ünnepi asztalhoz ülni, hogy csak a legidegesítőbbel kezdjem, soha nem az lesz a fa alatt, amire az ember vágyna, hanem valami utolsó pillanatban elcsípett kacat (pedig nem az ár, nem a méret a lényeg...) (Visszacsatolás: igen, ezért vártam volna a mi első családi karácsonyunkat annyira, aztán az elemek közbe szóltak, de persze nem adom fel, hogy a fiam tisztességes légkörben nőhessen fel.) Az van, hogy 250 km távolságból mindig megszépülnek az emlékek, mindig az álmaimat várom az ajtóban megjelenni, ezért mindig pofára fogok esni. Tehát ideje lenne megbékélni azzal, hogy az én szüleim márpedig ilyenek és kész. Könnyebb lenne az életem. S legyen nekem elég az, hogy én tőlük különböző szülő akarok lenni, aztán pont.