Hetek óta nem használjuk már a légzésfigyelőt, el akartuk adni, csak fotót szerettünk volna róla készíteni, mert ugye a sikeres hirdetés kulcsa a jó fotó, azzal bizonyítom, hogy tényleg jó állapotban kínálom a portékát. Addig halogattuk a dolgot, hogy ma rámcsörgött a rokonom, hogy a közös ismerős ikrei ma fognak születni, de a - gondolom kölcsön kapott - légzésfigyelők végül más, fontosabb embernek kellettek és most marha gyorsan kéne nekik 2. És én nagyon okosan válaszoltam, hogy mi már nem használjuk, ellenben el szeretnénk adni.
Szóva a megkímélt állapotú, ép dobozzal, használati utasítással bíró légzésfigyelőnk ma kölcsönbe fog adódni, és akkor kb. másfél évig nem is fogjuk látni, mert így szoktak kezdődni az átmenetileg kéne csak, de most kurva sürgős dolgok. És ide a rozsdás bökőt, hogy vissza már leharcoltan fog érkezni. És most ez nagyon gáz a számból, meg egy szemét anyagias görény vagyok, csak az a nagy büdös helyzet, hogy nálunk sincs kolbászból a kerítés, pontosabban látszólag szalámival kardozunk itthon, de emögött komoly spórolás van (idén se megyünk sehova, nem járunk moziba, színházba, új ruhát piacról, leértékelve, turkálósból veszek, de inkább csak akkor, ha muszáj, könyvet könyvtárból stb.), és bizony eladom a használt gyerekholmit. Nem tervezünk második babát, mert pszichikailag én ennyire vagyok csak képes, és a büdzsé is ennyit bír, az újabb családtag már valaminek, vagy valakinek a rovására menne. Továbbá: jövő márciusban lejár a GYED és maradok szeptemberig GYES-en. Az mínusz 60 ezer a havi bevételből, de a lakáskölcsön, a rezsi nem csökken, most próbálunk félre tenni, hogy azt a félévet átvészeljük. És még az se biztos, hogy lesz munkahelyem, szóval észnél kell lenni nagyon. A héten elkezdődik a radiátorcsere, annak is szép kerek szám lesz a végösszege. (Ja, mert mi így tervezgetve élünk, nem csak úgy bele, aztán majd lesz valahogy.)
De persze ebben a családban ez a megszokott: mindenkit mi húzunk ki a szarból, mi, a lúzerek, a kőbányai panelprolik, kocsink sincs, ráadásul a lakáson kívül sose veszünk semmit hitelre, hanem gyűjtögetünk, aki meg évente Horvátországban áztatja a seggét, az rajtunk élősködik, a hitelt hitellel foltozza, amihez tőlünk kér kölcsön.
Azt hiszem, tényleg beruházok egy balek vagyok feliratú pólóra. De csak akkor, ha lesz a turkiban (cinikus mode on).
Ti mondtátok