Számok tükrében: 80 cm, 9,61 kg és 48-as fejkörfogat.
A fogak száma 8, ugyanakkor a hátsó fertályról gőzöm sincs. Láttam 4 csúcsú kidudorodó felső ínyt, fehérlő alsó ínyt, de egyszerűen nem enged a szája közelébe a kis haramia. Megy a Chamomilla, viszonylag normálisabbak az alvások és amikor délután sírva fakad, mert ráharap valamire, majd kezd bepörögni, akkor a bogyó után 20 perccel már kezesbárány.
Jellemzően a hidegek beálltával kezdi el szeretni a csúszdázást, meg a rönkvárban való mászkálást. Bár jól felöltöztetjük, és ha nem esik az eső, akkor megyünk ki, tehát ez se olyan nagy gond, sőt ilyenkor kevesebben vannak a játszón (gyakorlatilag senki), így zavartalan a szórakozás.
Tegnap a játszón kiabálta, hogy komá, komá, és akkor megvilágosodtam, hogy az a kormány a hajóban, és szeretett volna bemenni, hogy azt tekerje. Egyébként teke gobó = tekerni a gombot a rádión. Rengeteg szót tud már, ezek többsége még nem tiszta, mivel sok a bonyolult mássalhangzó. Ő a modern kor gyermeke, így az első szavak közt ott a kíma (klíma) és a táiá (távirányító). Aztán mondja és mutatja az ujján, hogy izüe (ízület), amit egyszer mondtam neki és kb. hetek múlva magától rázendített. A testrészek szépen szaporodnak, van lábú (láb), tapa (talp), tene (tenyér), szem (hem). Most már nem csak cipő, hanem okni (zokni) is kerül a lábára. Mondja a lépcsőt, kockát, ajtót, lámpát, virágot (giá) és még sorolhatnám. Az inni nemcsak azt jelenti, hogy szomjas, a cumisüveget is így hívja. Ha elesik és a sírást befejezi, akkor összegzi a történetet: baba edő (baba eldőlt).
Hallgatja a mesét. Van kedvenc leporellója, a Jó reggelt, napsugár! című hősi eposz, melyben Nyuszkó és Bömbi oroszlán békés szimbiózisban él egymással a házban, és együtt mennek az állat-óvodába. Namármost, a szöveg lassan kívülről megy, mert átlag 2-3 alkalommal kell felolvasnom egymás után. :)) Nem, nem panaszkodom, ez annyira fantasztikus, hogy hozza a könyvet, beül az ölembe és türelmesen hallgat, mondja utánam, mutatja, hogy szappanhabos lett az orra és hogyan mossa körbe-körbe a fogát. Dokinál várakozáskor ezzel is tudok nyugalmat teremteni.
Mondókánál a Tapsoljunk, tapsoljunk, meg a Csipp csipp csóka utána újabban mutogatja az Áspis kerekest is - amit egyébként továbbra is imád. Amikor az Ákombákomot éneklem, az "ákobáko"-t ő is mondja.
Finommozgás terén egyre fifikásabb a kupakok letekerésében, a gyógyszertári tégely pattintós tetejét (popsikenőcs) úgy szedi le, mint a szél (aztán nyalogatja a krémet, meg csuklóig összekeni magát), de addig is tudom pelenkázni. A szobájában alacsonyan lévő CD lejátszóból kiszedi a CD-t, így arra figyelnünk kell. A teke gobó művelethez, azaz a rádió gombjainak tekeréshez kell a fellépő, ezt tudja jól, így megáll a fellépőnél és ott hajtogatja a kívánságát. :)
Hah, pelenkázás... egyre ügyesebben szól, ha bekakált. Mielőtt itt nekem valaki elkezdene ezen nyeríteni, hogy majd akkor dicsekedjek, ha már előtte szól, meg vissza is tudja tartani, annak azért annyit megemlítenék, hogy a szobatisztaságnak van egy fokozatossága, erre a kölyköknek meg kell érniük. Ez az első fázis, amikor felismeri, hogy kakált vagy pisilt. A pisit még nem mondja, meg azt marha nehéz ellenőrizni, ugyanakkor ha a fürdőkádban pisil, akkor azt mindig megnevezem, hogy tudatosuljon benne az elnevezés.
És akkor a fürdőkád adja a következő újdonságokat. Szappanozza magát, segít nekem fürdéskor. Ha mondom, hogy üljön le, mert megmossuk a talpát, akkor még tartja is (kvázi lebegő ülés) a lábait. Néha a haját is mossa. Kezdi tanulgatni, hogy hogyan hajtsa hátra a fejét. Egyszer már tussal öblítettem le a haját, nagyon tetszett neki. Vetkőzésnél a zoknit ő veszi le, és a bodyt ő emeli át a fején, de már kezdi csinálni azt is, hogy megfogja a body ujját és kihúzza a kezét (és tógaként lóg róla a cucc, aztán úgy futkos a lakásban). A lakásban való cipőhordás is nagyon praktikus, addig legalább nem veszi le a zoknit. :)
Rágás. Próbálkozik. Jobb mint volt, de még marha messze az igazi darabos evés. Beszéltem erről a dokinkkal, kikérdezte, hogy mégis mivel ösztökélem rágásra a fiam, majd megnyugtatott, hogy jól csinálunk mindent (tehát kézbe fogható élelemmel gyakoroltatok és nem a darabos bébiétellel, amitől öklendezik és fél, hogy megfullad, és azzal amúgy is csak azt tanulja meg, hogyan nyeljen le valamit egészben). Türelem.
Elkezdtük adni a C-vitamint, mert az időjárás is indokolja, meg mostanában nagyon rosszul eszik és pont a vitamindús gyümölcsöt szabotálja. A héten a D-vitamin adása is indul.
Napirendben is át kell majd állnunk a téli időszámításra. A délelőttöt ez nem érinti, max. annyiban, hogy célszerű de. 11-ig ágyba kerülnie, majd ebéd után (alvás előtt tízórai van, alvás után kap meleg főzeléket) egyből spurizunk a levegőre, így nem sötétben kell kint mászkálnia. Ami a jövő rejtélye, hogy a sáros cipővel hogyan fogom bevarázsolni a babakocsiba, mert minden hazajövetel egy kis harcocskával van bevezetve, befeszít és áll az ülésben, hozzá pedig ordít. Én próbálok hatni rá, hogy otthon várja apa és lesz bújócska - ez néha bejön és leül. Mondjuk van mosószer és víz, meg tudom tisztítani a kocsit, de jó lenne, ha megértené a dolgok sorát. Gondolom idővel, vagy soha, mert ő ilyen. :)
Ma megkapta a 18 hós oltását.
Ti mondtátok