Tegnap este az altatási szoptatáskor egész gyorsan leállt, azt hittem, kéri majd a másik cicit, de azt mondta, hogy ágyikó. Igen, majd mégy aludni - és szoptattam volna tovább, de megint mondta, hogy ágyikó. Így betettem a zsákjába, elbúcsúztam tőle, kérte még a cumiját, befordult és aludt is.
Éjjel sokszor csak dumál álmában átfordulásokkor. Én persze felkelek erre is, szóval semmivel sem vagyok pihentebb, mint amikor szétszoptattam az agyam, de majd ez is beáll valamerre, mellesleg inkább megyek megnézni a vakriasztásokat, mint a virrasztások, meg az óránkénti szoptatások. Most 1, max. 2-szer kér szoptatást, olyankor általában szó szerint kéri, nem céltalanul nyafog az ágyban. A türelem lassan megtermi azt a bizonyos rózsát, ami persze telis-tele van tüskével...
Újabban a napközbeni alvással van egy kis gond, mert egyre később tudom csak letenni, plusz nappal valahogy nem működik olyan jól, hogy ha nem alszik el szoptatáskor, akkor beteszem az ágyába, aztán kész (nem köll aggódni, csak álmos gyereket próbálok altatni, hülye azért nem vagyok). Persze van, hogy szépen elcsitul pár perc alatt, de van, hogy másfél órán át harcolunk egymással. Mondjuk én arra tippelek, hogy front és egyéb hatások miatt ilyen, plusz beköszöntött a nem-korszak*, és most ellenkezik folyton.
*Egyik aranyos sztori erre: jön könyörögni, hogy szoptassam meg, szopiiii, ciciiii, mondom neki, hogy gyere, erre ő: NEM. És akkor nem is lehetett megszoptatni.
Ti mondtátok