Miközben épp a gyermekpszichológussal beszélgettem arról a baba-mama klubban, hogy a gyerekem feszt verekszik és dobál, és mindig gyomorgörcs nálam az, ha megközelít másokat, a gyerekem érzékelte szenzoraival a terem legbirkább kislányát, odament és megütötte a fejét.

Futok, közben mondom, hogy nem, nem, csak simogatunk, kérj bocsánatot, közben látom az inzultált kislány anyjának a képét, amire a világ legcsúnyább káromkodását kódolták, továbbá úgy néz a fiamra, mintha az most gyilkolta volna meg a kiscsajt. Ezt a nézést hoztam haza a lelkemben (folytottam 10 dkg finom füstölt szalámiba).

Ezt a nézést panaszoltam aztán a pszichológusnak, hogy borzalmas érzés úgy menni társaságba, hogy én vagyok a verekedős kisfiú anyja, hogy megfagy a levegő egy-egy ilyen történet után, és gyűlöletet vetítenek a fiam felé, aki csak egyszerűen még nem tudja kontrollálni a cselekedeteit. (Jelzem, az apja hasonlóan rühelli ezeket az eseteket, ő is szégyenli magát, ő is folyton ugrásra kész, ha Pimpin kívül más is a közelben van.)

Megértem, én mindent és mindenkit megértek, mert egy elcseszett liberális barom vagyok. Bennem is felmegy a pumpa, ha bántják a gyerekemet, bár ez a düh kizárólag akkor történt eddig, ha 2 évnél idősebb csinálta és úgy, hogy a szüleje nem foglalkozott vele. De a gyerek akkor se tehet róla, a szülőnek kell nevelni. Szóval megértem, hogy kiakadnak azon, ha egy másik pelenkás odavág az imádott prüntyőkére, de jó lenne felébredni, mert nem minden fehér és fekete, nem minden gyerek könnyen kezelhető, parancs-értettem típusú, vannak elevenek is, mint az én fiam, aki fejjel megy a falnak és teszi ezt addig, amíg a szíve dobog. Ha valami nem tetszik a fiam viselkedésében, akkor ne neki, hanem nekem, az anyjának jelezze a felháborodott, aki úgy tűnik, nem találkozott még kossal, csak birkával.

A pszichológus végül annyit mondott, hogy szűkítsem a tiltást az egyszerű NEM-re, magyarázat nélkül, mert az nem kell, úgyse érti, nem kell bonyolítani. És menni vele, aztán akció előtt szólni, hogy nem. Esetleg irányítani, hogy simogassa meg... (Egyébként megyek vele, állandóan kotlósként loholok utána, csak most szerettem volna tanácsot kérni, amit a terem másik végéből nehézkes.)

Aztán még annyit mondott, hogy ezekkel a nemekkel jelöljek ki egy mesgyét, hogy majd oviban ne az óvónőnek legyen a feladata ez a tiltás, mert addigra ezt már meg kell tanulnia. Na, mondanom se kell, ezzel aztán újabb mázsát tett a vállamra: itt van a rágás, amit nem bírok megtanítani, aztán az önálló evés, aminek a csirája megvan, de élesben nem megy, most még azon is aggódhatok, hogy a kerület böszmécskéjéből hogyan nevelek kezesbárányt. Ja, és ne hagyjuk ki, cumileszoktatást is nyomunk, de csak lájtosan, hogy a lelke ne sérüljön. Basszus, minek szültem gyereket, ez annyira nehéz... (Azt hiszem, a pszichológussal egyeztetnem kell külön kis szeánszokat, mert anyukának nagy szüksége van rá.)