9.00 - kijövök a fürdőből, a levegőben enyhe kakaszag terjeng. Hurrá, végre van mintának való a tartályba.* A gáz az, hogy 10-ig veszik át az ÁNTSZ-ben. Nem fogunk odaérni.
9.04 - pelenka kicserélve, tartály betöltve, én felöltözve és nézem a BKV oldalán, hogy a buszok mikor indulnak és milyen padlósak. Megállapítom, hogy 13 perc múlva megy el az utolsó lehetőségünk, amivel még időben odaérhetnénk. Természetesen régi típusú, segítséget kell majd kérni, hogy fel tudjunk szállni. Ha megvárnám a következőt, ami alacsony padlós, akkor elkésünk.
9.08 - gyerekre feladtam a téli szettet, a térképet és a tartályt a vizsgálatkérővel bedobom a kupolába, babakocsi ki, én is felkapom a csizmám, hívom a liftet.
9.14 - már rohanunk a buszmegállóhoz.
9.18 - a busz kivételesen időben érkezik, egyből nyúl egy kéz, hogy segítsen felcűgölni a babakocsit.
9.32 - leszálltunk, most is volt segítség, innen aztán gyalog megyünk, mert úgy egyszerűbb. Közben ellenőrzöm a térképen, hogy tényleg csak 3 utcát kell letudni, hogy az Endre utcában legyünk.
9.40 - rohanás közben ismerősbe botlok, baromi gyorsan beléfojtom a szót, hogy nekünk sietni kell. Megérti.
9.50 - megérkeztünk. Beadtam a mintát, a papír is jól volt kitöltve, nem kellett telefonálni, hogy a hiányzó betegnapló számot diktálja be valaki. 1 hét múlva lesz eredmény, kiküldik a dokinak.
9.55 - gyaloglunk egyet a levegőn. Kölyök orra folyik.
10.20 - újra buszon, ez alacsony padlós. Gyerek azonnal elalszik. Rossz jel.
10.40 - leszállok, beugrom a boltba valami húsért. Gyerek még mindig alszik.
11.00 - újra otthon. A kabátot nem tudtam ügyesen levenni, így a kölyök felriadt. 40 perc alvás kevés lesz estig. Hosszas szoptatás után se alszik vissza, ellenben szörcsög. Minden ellenállás nélkül csöppentek neki, az perceken belül hat. Leszívni még nem kellett, mert nem volt mit. Most már játszani kíván, az alvást el is felejthetem.
11.30 - ma először elfogad szilárd kaját is, a reggelire készült joghurtos pempőjét majdnem megette mind. 3. napja utasítja el a reggelit, 3. napja csak az anyatej az egyetlen tejtermék, amit magához vesz.
13.30 - beadok neki egy adag Oscillococcinumot. Szombaton 38,5 volt a láza, kicsit szipogott, másnapra csak a nyűgösség maradt. Egyébként a nyála ömlik, túrja a száját, öklendezik. Jön a foga is. Egyik pillanatban 37 a hője, a másikban semmi. Kivárok. Ha romlik a helyzet, holnap reggel lemegyünk a dokihoz. (Ennek nem sok köze van a véres széklethez, szerintem.)
14.00 - az imádott brokkolijának csak a felét kéri.
14.30 - elalszik. Ma este megint 9 után kerül csak ágyba...
Még egy hét az igazságig.
*Pénteken, mivel nem volt vér a reggeli kakiban, és a család felnőtt tagjai baromi rosszul voltak a megfázástól, nem mentünk a város másik végében lévő laborba. Aztán vasárnap egész nap nem kakált a kölyök (hisz nem is eszik), tehát nem tudtam este semmit betartályozni. (Bezzeg szombaton: a fürdővízből horgásztam a cuccost - ilyen se volt még nálunk!) Majd jött Murphy és a hétfő reggel, hogy Pimpi az utolsó pillanatban szüljön a pelenkába némi vizsgálati anyagot.
Ti mondtátok