"Kapok puszit anyucinak." Ez a mondat nagyon tömör jelentéstartalommal bír. Ezt mondja akkor is, ha ő ad nekem puszit (azaz hozzám nyomja a száját), és akkor is így hangzik, ha kéri, hogy pusziljam meg.
Kapok puszit polcnak, cicának, asztalnak, babának... Ezt meg akkor mondja, ha épp érzelmileg túlcsordul és valamit szeretettel megpuszil. A kerítés ugyanolyan becsben van ilyenkor, mint a könyv vagy egy játék.
Elég ügyetlenül megütöttem az egyik ujjpercemet, bedagadt az ujjam, és szabályosan fekete körben. Mondom Pimpinek, hogy fáj a kezem. Odahajtja a fejét a tenyeremre és persze kapok puszit anyucinak, és megpuszilgatta, hogy gyógyuljon. :)
Amilyen kis szeretgetős, olyan verekedős is: már megint nem lehet vele bírni, nem jön önszántából sehova, elbújik, kergetőzésbe fullad az esti fürdetés, a pelenkázások, etetések. Ha elcsípem végre, akkor beizzítja a hisztirakétát, aztán rúg, fejel, csapkod. Hol van olyankor a puszit osztó kedvessége? (Ja, és ilyenkor mindig metszőn kacagok, mert a szakkönyv azt javasolja, hogy ilyen esetben mondjuk azt, aú, ez fájt, ne rúgj, ne üss, blablabla. Hát én 1 éve mondom, de a mai napig mellbe rúg pelenkázáskor. Szóval van a könyv, meg van az én fiam, és kész.)
Ti mondtátok