11,35 kg, 86 cm és 49-es fejkörfogat.
A bélelt gatyái épp kibírták a szenzont, 1 hónap múlva már villantják a bokáját, akkorát nyúlt a fiatalember.
A beszédben csak az igeragozás és a névelőhasználat hibádzik, meg a hangok tisztán ejtése, de ez most lényegtelen. Megint egy csomó szóban kerültek helyre a betűk, a kisbusz már nem kiddub, a kanyarodik se kanyodi. Közli, hogy a markoló belemarkolja a földet, a munkásbácsi meg vécére megy (valamelyik böngészőben van Toi Toi budi a melósoknak az óvoda építkezésénél). Egész biztosan érti az egy és a kettő fogalmát. Adtam neki valamilyen flakont a kezébe, kérte a másikat is és aztán mondta, hogy két tubus. Inkább, rendkívüli módon - ezeket simán használja a mondataiban.
Vettünk neki olyan krétát, amit a fürdőkádban (is) lehet használni. Hát az nagyon tetszett neki, csak ocsmány módon befogta a kezét (bár lemosható), mert a víztől azonnal oldódik ki a festék, és zavarta, hogy krétás lett a keze, ellenben nem akarta befejezni a fürdést a kisember, mert annyira élvezte. Így a krétát kipróbáltuk papíron is, úgy is fogott, ezután már nem rajzolunk a csempére. A lényeg, hogy nagyon szépen tud vele dolgozni, lendületes köröket pingál. A gyurma nem igazán érdekli: az addig okés, ha én készítek belőle hóembert, de ő nem szeret hozzáérni, gyúrni, belenyomni az ujját. Azért olykor-olykor előveszem és ismerkedünk ezzel az anyaggal is. Még mindig nem lefutott, hogy bal vagy jobbkezes lesz, mert még mindkettőt használja.
A kávéfőzést már tovább szőtte: van egy kis nyeles lábosa, az az egyik kávéfőzője, és viszi a kukához, nekiütögeti, hogy a zaccot kiürítse (tőlem leste el). Aztán akár egy órán át is eljátszik mellettünk ülve az asztalnál a mobil rack (kivehető, hordozható vincseszter, csak betolod, vagy kihúzod) külsejével és egy matchbox-szal. A fogantyúját fel-lenyitja, az az "ajtó", az autó beparkol, kitolat - sokszor csak ülök és hallgatom, ahogy dumál. A játékos vödrébe nejlon szatyrot pakol, mert az a szemetes és rak bele kukazsákot. Kér kendőt, hogy letörölhesse a konyhapultot. Van egy fából készült kézi masszírozónk, amit mi mángorlónak hívunk. Könnyen szétesik, Pimpike meg szépen visszahúzza a rúdra a hengereket, most már profi benne, meg tornyot épít 4 mángorló-elemből - ennyit arról, hogy montessori-torony és építőkocka kell a finommotorikához, neki nem szükséges, sőt, azok nem is érdeklik.
A cumitlanítás jól működik, anyucika meg szépen megtanulja a gyerek hőbörgéseit kezelni, és a külvilágot leszarni (azért az nem megy olyan könnyen, de ha valaki beszól a hisztiző gyerekemnek, azt megnyugtatom, hogy a 2 éves gyerek most tanulja az érzelmeit kordában tartani, ez nála korosztályos jelenség, ellenben a hisztiző felnőtt nagyon szégyenletes dolog, az már orvosi eset).
Próbáltam tápszert (babatejet) adni Pimpinek: nem szereti (megértem, ocsmány az íze szerintem is). Én meg nem fogok kísérletezni, mert túl drága a kávémhoz. Lassan a sima tejet próbálom neki adni, csak először gyógyuljon meg.
Hetente 1-2 alkalommal átalussza az éjszakát, de rendszerint 1x felébred. Egyébként fehéredik a 2 alsó szemfoga. Most sajnos leszokott a 7 után kelésről, ez lehet akár a foga miatt is.
Ti mondtátok