Attól most tekintsünk el, hogy a nagy tavaszvárásban a gyereknek a taknya is eleredt, és hogy jól rögzüljenek az ilyenkor szokásos teendők (fellengzősen  a megfázási protokoll), dolgozik az orrszívó, a sóoldat és az orrcsepp. Én meg azon filozofáltam mosogatáskor, vajon mennyi értelme van magam gyötörni, hogy megint hol betegítettem meg a gyerekem, vajon a nagy szélben bóklászással, vagy a hétfői könyvtárban, ahol az egyik lelkes anyuka a fülén vette a levegőt, mert a taknyától ki se látott a szemein (enyhe képzavar, de ebből azonnal tudja mindenki, hogy milyen állapotban volt). Bura alá nem tehetem, ezekkel meg kell tanulni együtt élni. Jön a szemfoga, mind a 4 egyszerre, ilyenkor különösen fogékonyak a gyerekek a betegségekre, mert legyengül az immunrendszerük. Lapozzunk!

Szóval várjuk a tavaszt. Ellenőrizzük a fákon a rügyeket, amik egyre nagyobbak, várjuk, hogy valaki kimondja azt a titkos varázsszót és egy nap alatt virágba boruljon az egész környék, és illatorgia fogadjon bennünket a sétán. Lessük a bokrok alatti nőszirom, jácint és tulipán hajtásokat. A bodobácsok már érzik, hogy itt a tavasz, nagy kupacokba gyűlve élik világukat és napoznak, a macskák álmosan ásítoznak és heverésznek az ágyásokban. Találtunk katicát is, megnéztük, énekeltünk, elengedtük. És megállapítottuk, hogy nyílik az ibolya.

Minden sétán elmondom Pimpikének, hogy várjuk a tavaszt, jön a húsvét, és újjáéled a természet. Így amikor a Tavaszi böngészőt lapozzuk, ő is azzal kezdi, hogy várjuk a tavaszt.

Azért annak örülnék, ha a vasárnapi nagy szülinapozásra nem rosszabbodna Pimpi állapota, gondolok itt arrra, hogy például a láz (és a fulladás) most messze elkerülhetne bennünket, mert jönnének a mamáék és tesómék és most olyan igazi, családi ünneplésre készülnénk.