Azt hiszem, ez a dolog nem nekem való. Pontosabban nem az én hipertemperamentumos, folyton beszélő gyerekemmel.

Elmentünk a biztosítóhoz, felszerelkezve a saját kötvénnyel, a szövetkezet kötvényszámával, meghatalmazással (mert a férj nevén van a biztosítás) és a lakáshitel szerződéssel. Az ügyféltérbe belépve döntött úgy Pimpi, hogy akkor fordulhatunk is ki, menjünk a buszhoz. És ez így ment 30 percen át, nyervákolt, nem tetszett neki semmi, pedig vittem könyvet, rajzeszközöket, kisautókat, dobozokat. A 6 pultból 1 üzemelt, persze nem sok ügyfél volt, konkrétan 2: az előttem lévő nyomoronc pasi, aki 10 percig azon filozofált az ügyintézővel, hogy a hőszigetelt ablaka vajon milyen fokozatba sorolható, meg voltam én. Jól elbeszélgettek egymás mellett, a gyerekem meg mondta a magáét, már legszívesebben elordítottam volna magam, hogy ebben a rohadt kuplerájban van még épeszű felnőtt?

Kb. 15 perc után beesett a főbejáraton egy alkalmazott, kezében a kis zsömlécskével, és ültetett is le magához. Még meghallgathattam, hogy muszáj volt kimennie, mert nem volt kajája és éppen az éhhalál kerülgette. A cinikus énemet lecsillapítottam, és nem vágtam oda a képébe, hogy elnézve rajta a 30 kiló pluszt, nem menne olyan gyorsan az a halál. Továbbá nem értem, hogy aki ügyfelekkel dolgozik, miért nem visz magával reggel valami koncot. Egy középkorú nőnél pláne megbocsájthatatlan bűn nálam, mert azt jelenti, hogy össze-vissza él, nem főz, büfékben, horrorisztikus összegekért ebédel.

Ezután végre rátértünk jöttöm céljára: módosítsuk a lakásbiztosításunkat, vegyük ki a miénkből az épületrészre vonatkozóakat, mert azok a szövetkezetében is szerepelnek. Nő bénázott, már az, ahogy a számítógépet kezelte, egy kabaré volt, aztán közölte, hogy nem tudja megcsinálni, mert a gép nem engedi, piros a színe (ő lenne a rendszergazdák réme). Változtak a szabályok, és nem mindenhez van hozzáférése. Itt tartottam fel a kezem, és gondoltam arra, ide lőjetek. Kis csevegés következett, hogy azért Budára mégse mennék át, mert eredetileg ott köttetett a szerződés, és az üzletkötővel sem szeretném felvenni a kapcsolatot - próbálják már meg megoldani itt és most, nem hiszem, hogy ez olyan nagy etvasz lenne. Akkor várjak még egy kicsit, mert akinek mindenhez van jogosultsága, az éppen a másik ügyféllel foglalkozik.

Ja, pontosítsunk, hogy a másik ügyfélnél is béna volt az eredeti ügyintéző, ott is segítséget kellett kérni, ami azt jelenti, hogy a kirendeltség egyetlen írni és olvasni tudója futkos ablakról ablakra.

Mi a gyerekkel vártunk tovább, az én ügyintézőm elnézést kért és elvonult hátra enni, mert az ügyféltérben látják a kamerák.

Fel-alá mászkáltam a babakocsival, ekkor a lakásbiztosításos pacák 2 ügyintézője megkérdezte - némi rendreutasítással a hangjukban -, hogy mire várok. Rájuk, mondtam, mert az előző alkalmazottnak nincs jogosultsága módosítani a szerződésemet. Egy kis türelmet kértek. Tahó voltam és azt feleltem, hogy már elég ideje várunk a gyerekkel, röhej, hogy ezért tartanak fenn egy egész kirendeltséget. Aztán telt az idő, a gyerek meglátta az arcképes igazolványomat, amivel végre lekötötte magát, később pedig az úti kézkrémem analizálásával lehetett rábírni arra, hogy csendben tűrjön még egy picit.

Újabb 10 perc után végre kiderítették, hogy igazából senki nem tudja a helyszínen elvégezni a módosítást, és ezt a nagytudású ügyintézőmnek is tudnia kellett volna, aki a kirendeltség egyetlen írni és olvasni tudó alkalmatottjától bezsebelhetett egy kis dorgálást - úgy mindenki előtt. Magyarán: be kell küldeni a központba a kötvényem másolatát, rávezetve a kérelemmel. Akkor az ügyéntézőm még elkezdett azon szenvedni, hogy olyan kötvényszám nincs, mint amit én a társasházzal kapcsolatban megadtam. Mondtam neki, van pár szerződésem a cégüknél, és pont ilyen típusú mind. De kell előtte betűnek is lenni, mondta ő. Nincs betű, így adták meg a lakóknak, és így is meg fogják találni a központban, higgyen nekem. Azért ismét megkérdezte a kirendeltség egyetlen írni és olvasni tudóját, aki nekem adott igazat.

Olvassam át, és ha jó, írjam alá - szólt a következő kérés. Kérdem a nőt, mit jelent az magyarul, hogy banki engedményezés. Hát a záradék a lakáshitel miatt, feleli rosszallóan. Jó, jó, így már értem - feleltem -, de a szakkifejezéseiktől a falnak megyek, szeretném, ha olyat írnék alá, amivel tisztában is vagyok.

A meghatalmazásra meg nem is volt szükség, bár én kivárnám a végét, a központban lehet, hogy szúrni fogja valaki szemét, hogy nem a szerződő fél aláírása van a kérelmen.

Majd postán értesítenek.

Képzelem.