.jpg)
Ma átéltem azt a karácsonyt, amire mindig is vágytam! Nem is azon van a lényeg, hogy minden klappoljon, meg tökéletes legyen a menü. Az idei karácsonyt már Pimpi is várta, számolta a napokat, hogy mikor jön a Jézuska; énekelt, rajzolt, teljes transzban volt. 10 éve csak műfenyőnk van, egy iciripiciri. Idén viszont igazi lett, tekintettel a gyerekre, meg arra, hogy kapott egy villogó fénysort is, és az csak nagy fán mutat jól. Aztán megcsináltam az év vásárát, vettem egy 120 cm-es Nordmannt a kertészetben, aztán a pénztáros rossz vonalkódott olvastatott le és a 7 ezres fáért 3 ezret fizettem. Épp elkezdett szakadni a hó, de engem nem érdekelt, repültem haza örömömben. És remekül mutatnak a fán a fából készített díszek, amiket akciósan vettem az Intersparban. Vannak köztük manók, angyalok sítalppal, hintalóval, korcsolyával, aztán hóember fenyővel, télapók és harangok. Én újra gyereknek érzem magam a láttukon, Pimpi meg játszik velük, hosszasan szórakozott azzal, hogy hintalovazott az egyik angyalka a fenyőn.
Ebédre a kisember 2 tányér halászlevet evett, a rakott halból is falatozott, aztán mint a felnőttek, kávézott is egyet (tejeskávéval). Mire felébredt, a Jézuska pont beesett a fával a gyerekszobába. Volt egy kis gond, hogy a fa szélesebb, mint az ajtó, ezért a Jézuska olyan dérrel-durral érkezett, mint egy elefánt, de Pimpikét ez nem zavarta. Sietett volna át a másik szobába, hátha ott van a Jézuska, de sajnos már elment más kisgyerekekhez. Voltak fények, szalagos dobozok, kis kuka, postás motorral, betonkeverős autó, könyvek, bennük porral oltó stb., stb. A kuka mindent űberelt, ami egyébként nem más, mint egy írószertartó bödön, de tisztára olyan, mint azok a sűrű dróthálós oldalú irodai kukák. Most is azzal alszik.
Vacsorára lusta asszony rétesét sütöttem, Pimpikém is azt evett, bevágott belőle 1 szeletet, meg tejeskávézott hozzá. Akkora élvezettel csámcsogta, hogy öröm volt hallgatni. Mondta is, hogy ízlik, meg a halászlé is finom volt.
Érzem, hogy ez évről-évre jobb lesz. És tényleg nem azon múlik, hogy pontban délben terítsünk, vagy azon, hogy a hal sótlan-e. Az izgalom, amivel készültünk a gyerekünket meglepni, és az az öröm, amit a szemében láttunk, meg hallgattuk, ahogy mondja a magáét, a mamáéknak is mesélte a telefonban az eseményeket... Ez volt a lényeg, hogy most már tényleg együtt tudtunk ünnepelni, ez már nem az a strapás dolog volt, mint a 9 hónapos Pimpivel, most már van komoly visszacsatolás.
Legyen mindig ilyen jó!
Ti mondtátok