Az egész család beteg. A gyerekorvos és a város másik csücskében rendelő felnőttorvosunk  azonos időben rendel. Férj dolgozik, szerdán az interjúra marad itthon, apu szerdán délután érkezik (pont rendelési időben). Egyre tisztábban látszott, hogy én csak csütörtökön jutok fonendoszkóp végére, hogy kiderüljön, hörghurutom vagy tüdőgyulladásom van-e. És egyre szarabbul voltam/vagyok. Reggel már arra a döntésre jutottam, hogy a gyerek jobban van, mint én, inkább az én orvosomhoz menjünk.

Csakhogy Pimpi nekiállt balhézni, egyáltalán nem segített nekem, 20 perc alatt nem sikerült neki felkelni, csak óbégatni, engem idegelni, és hol volt még a reggeli! Oké, döntöttem, akkor gyerekorvos, oda még időben le tudunk menni. Aztán a doktor néni annyira drága volt, hogy látva szorult helyzetünket, megkérdezte, tud-e azzal segíteni, ha meghallgatja a tüdőm. Azt hittem, elolvadok a hálától, főként, hogy már 1 órát csúszott a rendeléssel, mert olyan tömeg volt kint, és összevarázsolta nekem a recepteket a hörghurutra. Így most már van antibiotikumom, Ventolinom, aztán reménykedünk, hogy holnap reggel ki bírok mászni az ágyból. És akkor hab a tortán, Mr. Doe is taknyos, gyenge.

És nincs az a smink, meg frizura amivel most fel tudnám magam turbózni. A fejem önmagáért beszél, aztán megszólalok a rekedt hangomon és kész, még ott tartanak betegnek, vagy feljelentenek, hogy közveszélyes vagyok, mert mindenkit szándékosan megfertőzök.