Tegnap Pimpit baleset érte, futás közben beütötte a nagylábujját a körömágynál egy kiálló botba. Vérzett, aztán délutánra már rá se bírt állni. Mire ez kiderült már nem sok értelme volt a sebészetre menni, de ma elvitte Mr. Doe az utódot. Ugyanis nem tudtuk kiszűrni, hogy a sipákolás és szenvedés mennyi része valós, mert éltünk a gyanúval, hogy színészkedés is van a dologban.
Aztán a sebészeten elő is adta a nagy jelenetet a kölök, hogy ő nem tud járni, de a szakemberek azonnal levették a lényeget. A röntgen aztán megnyugtatta a családot, hogy csak egy kis zúzódás az egész. A lelkére beszéltek a fiatalúrnak, hogy muszáj járnia, különben azért lesznek fájdalmai, mert ellustul. :)
Aztán voltak az ikeában, lett kék színű papírpohara, amiből áfonyalevet vagy mit ihatott, így már félig meggyógyult. Arról meg nem is beszélek, hogy Mr. Doe milyen frappánsan vezényelte le az expedíciót: a telefonjára felmásolt néhány rajzfilmet, és amikor Pimpi kezdett szétcsúszni, akkor bevetette, hogy volna-e kedve azt nézni. Kész, attól kezdve egy kis angyal szállt a váróterembe.
Már csak nekem kéne nem elfelejteni időpontot kérni hétfőre, hogy apu levihesse az unokát tanácsadásra, hogy beszerezzék az igazolást az óvodához.
Ti mondtátok