Remélem, hogy az elkövetkező hétvégéken nem jön hozzánk senki, mert a nem létező tököm például azzal telt meg, hogy minden siserehad előtt 3,5 órát nyomtam az ipart a konyhában a hidegtálakért, sütiért, felvásároltuk a környező boltok nass és innivaló állományát, majd a sereg képes volt nem enni és inni, mert már előttünk letudtak 3 másik vendégséget, vagy mert jól beebédeltek és 2 pohár víznél többet nem bírtak magukba tölteni. Nem gond, elfogy a kaja, legalább most 3 napig főznöm se kell, viszont inkább pepecselek minden nap a főzéssel 40 percet, mint 3 naponta egyszer, de akkor délutántól estig.

De ez mind semmi ahhoz képest, amikor az egyik vendég kioszt, hogy ideje lenne a fiamat leszoktatni a szopiról. A pofám leszakadt, aztán csak hümmögtem, hogy ja, de nem akartam konfrontálódni. Pedig szívesen vágtam volna a kedves képébe, hogy te meg tegyél lakatod a hűtődre, mert mi az, hogy a felnőtt, önálló keresettel rendelkező kölködet még el is tartod, eteted, sőt az aktuális szerelmét is kosztolod. B+. Én se szólok bele...

Már ez is kellően felpaprikázta az agyam, meg az is, hogy miért nem eszik Pimpi pogácsát, tejszínhabot (ez például életfontosságú, enélkül meg is döglenének a kölykök)... Aztán meglátták a bringaversenyen készült fotóinkat. És jött a keresetlen kérdés, amitől az ereimben hirtelen sav kezd cirkulálni: nem azért vetéltél el, mert bicajversenyen voltál? Azt hiszem, senkinek semmi köze ahhoz, hogy miért halt el a magzatunk 3 éve. Megtörtént és bűnbakot keresni Mr. Doe-n és rajtam kívül senkinek nincs joga. Már sok dolog a homályba veszett, mert akkoron majdnem belehaltam a fájdalomba és lezártam az agyamat, a lelkemet és nem szívesen idézem fel újra... de arra még tisztán emlékszem, hogy azt mondta a nőgyógyász: nehogy magamat okoljam. Nézzek előre és pont. Bizonyítékok híján kijelenteni, hogy az én felelőtlenségem miatt halt el a magzat, merész. Sajnos a megtermékenyült petesejt állapotán nem jutott túl szegény. Nem kezdett el dobogni a szíve, nem osztódott tovább, de kilökődni se tudott. A pecsételő vérzésekkel kezdődő menstruációim például utalás volt arra, hogy a hormonháztartásom nincs rendben. Véletlenül sikerült megtapadnia a megtermékenyült petesejtnek, de aztán nem volt elég a hormonális támogatás. A műtéti befejezés után meg már végképp nem tudtam teherbe esni. Amikor eltalálták a megfelelő hormonkoktélt, és sikerült az inszemináció, hormontámogatást kaptam, hogy ne vetéljek el újra. Elvileg csak az első 2 hétben kellett pótolnom a progeszteront. Pár nap leállás után viszont elöntött a vér, görcsöltem, azonnal tolták belém a Utrogestant és szigorú ágynyugalom következett.

Nem, soha nem felejtem el azt a terhességet, de nem tűröm, hogy a kívülállók okoskodjanak és bűntudatot keltsenek bennem. Van én nekem felhánytorgatás nélkül is, bár sokra nem megyek vele. De ami történt, megtörtént. Pszichiáterhez jártam, gyógyszert szedtem, talpra álltam. Kész. Most anya vagyok, és erre kell koncentrálnom, nem arra, hogy ki vagy mi miatt kellett ennyit várni a babára.