Tegnap este jöttem haza barátnőméktől a 117-essel. Végre az alacsonyabbik padlós busz vitt és hozott bennünket, csak a sofőr Forma-1 pilótának képzelte magát és repülőrajtokkal indult a megállókból. Nagyon sürgős volt neki, az ajtó közé csukott babakocsival együtt, majd felbőgött a motor, indult volna tovább, én próbáltam túlordítani a zajt, hogy nyissa ki, óráknak tűnő pillanatok, bamba birka utasok, végre nyílik az ajtó. Leszálltunk, az én számból csak úgy árad az "áldás" a sofőr felé, aki annyit se mondott, hogy bakfitty, meg se nézte, hogy személyi vagy anyagi sérülés történt-e, hanem húzott is el. A rendszámot természetesen megjegyeztem, a feljelentéset megírtam. Ez volt az egyik babakocsis tömegközlekedési parám, és tiszta szerencse, hogy a gyerek nem tartotta oldalt a kezét, különben...
(Egyébként a barátnőzés hihetetlen pluszt szabadított fel bennem, ami hajnali 4-kor elfogyott, amikor is Pimpernel nyomott egy hajnali fél 6-ig tartó esztrádot. Lassan ideje lenne erről leszoknia, bár teszek róla, hogy ezek ne legyenek kellemes élmények neki, mert most se tutujgattam és egyedül kellett elaludnia, marhára nem hatott meg a nyafogása, nem szoptatgattam félóránként, mert eddig tartott a türelmem és nem tovább.)
Ti mondtátok