Szólt az egyik anyuka kérdése, mert ha Pimpernel meg is csúszott alvásilag és fél 3-kor kelt, majd utána jól nem ebédelt semmit, akkor miért csak fél 5 után mentünk le játszani. És tényleg, mi a francot vagyok képes annyit tökölni otthon...

Pedig csak az történt, hogy ha 3-kor nem evett a gyerek és utoljára 11-kor került a gyomrába valami, gondoltam várok 4-ig, kap uzsonnát, utána megyünk csak futkározni. De addig se ültem tétlenül, betettem egy mosást (a száradó ruha egyben a párásítás), befejeztem a főzést, összeborogattam a kenyérhez az anyagokat és bekapcsoltam a gépet, elmosogattam, nagyjából elpakoltam (gyerek játékait illetőleg ez elég felesleges, mert 5 perc múlva megint széthány mindent), közben olykor a gyerkőccel is hancúroztam egyet, megvígasztaltam, amikor esemény volt, majd megetettem, kisebb birkózás és cselezés után kicseréltem a pelenkáját, átöltöztettem, rávettem, hogy üljön be a kocsiba és végre el is indultunk hazulról.

Máskor meg szoktam takarítani is, meg feltörölni, száraz ruhát hajtogatni, virágokat pátyolgatni. Szóval nem tudom, én mindig találok itthon elfoglaltságot túl a gyerek szórakoztatásán és ellátásán, ugyanis baromira idegesít, ha nap-nap után az a kép fogad, hogy púpos a mosogatóban a mosatlan, hogy a gyerekemnek nincs tiszta ruhája (végülis rá lehet fogni, hogy épp az előbb kente össze magát a játszón), hogy az ágy nincs bevetve stb. Nem, nem vagyok mintanő, nálunk is megtörtént nem egyszer, hogy vetetlen ágy volt még 10 után is, és pizsamában futkostam, de azért a belső harmóniám csak akkor találom meg, ha nagyjából rendezett a környezetem.

Igazából az i-re az tette fel a pontot, amikor a kérdező elszólta magát: a vacsorát a férje főzi. És általában a férje főz. Azt meg már megtapasztaltam, hogy a lakásuk nem éppen a rend és tisztaság székesegyháza. Így könnyű a fél délutánt szabadban tölteni.