- Tudod, hogy ezzel nem érsz el semmit - hangzott fel anyai intelmem, de a gyereknek meg se kottyant, tovább fetrengett a DM ajtajában. Nem engedtem neki, hogy bemenjen a pénztár mögé, ahol a porral oltó is leledzik.

- Jól mondja anyukád, ezzel nem érsz el semmit - így egy járókelő, arcán a rosszallás, megdöbbenés, és mellesleg ölni tudott volna. De ezzel nem hagyta abba, hanem folytatta:

- Ez rettenetes, hogy szokott rá erre, hogy lefeküdjön a földre?!

- Ez nem rászokás kérdése, 2,5 éves, dackorszak, majd abbahagyja.

Csóválta a fejét, de végül ment tovább. Szerencse, mert iszonyúan felbosszantott és nem biztos, hogy normális hangnemben tudtam volna folytatni. Látszott rajta, hogy ha valaki nem tudott a helyzettel mit tenni, az ő volt, és speciel megverte volna a fiamat a helyemben. Neki volt teher, hogy egy hisztiző gyereket kellett látnia, közben meg nekem csinált még nagyobb terhet azzal, hogy grátisz beszólt. Remélem, azért én is tudtam annyi kihányt epét feléje sugallni, hogy ma délután már agyvérzést kapjon. Tisztán emberbaráti szeretetből. Megkönnyítem neki a sorsát, aztán a továbbiakban nem kell ezeket a mai impotens anyukákat látni.

(Egyébként hazáig ment a műsor, mindenen és annak az ellentetjén. Fo-gal-mam nincs, hogy mi volt az oka. Egyszerűen csalánra pisilt az utód. Enni se nagyon akart, aztán ment is aludni gyorsan.)